eMagyarország - kulcs a hozzáértés

forrás Prim Online, 2007. szeptember 4. 19:17

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium áttekintette az eMagyarország Program első három évét. Az eredmények összegzése egyértelművé tette, hogy jelentős a társadalmi igény e program folytatására. Ezért a tárca az eMagyarország pontok további működésének támogatása mellett döntött és pályázatot írt ki. A részletes dokumentáció megtekinthető a www.emagyarorszag.hu, a www.gkm.gov.hu és a www.lendulet.hu portálon.

A modern gazdasági és társadalmi fejlődés egyik kulcseleme az infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférésen túl, a hozzáértés. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által 2003-ban elindított eMagyarország Program első szakaszában több ezer közösségi internet-hozzáférési pont jött létre. A GKM égisze alatt továbbműködő program, az eMagyarország 2.0 a jövőben a támogatás mellett, a hozzáértés fejlesztésére kíván fokozott hangsúlyt fektetni, ezért a program egyik legfontosabb elemeként bevezeti az ún. eTanácsadói rendszert.

A tervek szerint az eMagyarország pontok az állami szolgáltatások mellett a helyi civil és üzleti eSzolgáltatásokhoz kapcsolódó, vagy azt igénybe vevő kezdeményezéseket is támogatják.

E-közig ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Gyerekszobától a tanteremig – Két nap a digitális tudatosságért

Mit jelent a digitális szülőség a XXI. században? Hogyan tudjuk online is biztonságban gyerekeinket? Milyen eszközkészlettel tudjuk elősegíteni, hogy élmény legyen a tanulás? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kétnapos esemény-sorozat, melyet a digitális tudatosság jegyében szerveznek a Magyar Telekom székházban.

2022. október 13. 12:55

Érik a forradalom az alkalmazásfejlesztésben

Az IT-szektorban tomboló munkaerőhiány nem új keletű probléma: miközben jelenleg az USA-ban közel 1 millió betöltetlen pozíció van a területen, a hazai GDP csaknem 20%-át adó digitális gazdaság a kivándorlással, a kisadózó vállalkozásokat érintő szigorításokkal és az alapfokú oktatás kapcsolódó hiányosságaival küzd. Mindezt tetézi a járvány alatt pánikszerűen felpörgő digitalizációs igény, hiszen nagyságrendileg ötször több megrendelés érkezik manapság a fejlesztő cégekhez. 

2022. október 4. 17:08

Félárú utazási kedvezmény a HVG Állásbörzére érkezőknek

A MÁV-Volán-csoport saját standdal és online is várja az érdeklődőket a HVG Állásbörzén, amit 2022. október 5-én és 6-án rendeznek a Papp László Budapest Sportarénában. Az eseményre utazóknak a MÁV-START és a GYSEV 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapestre, a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvarra, továbbá Kelenföld, Kőbánya-Kispest, Kőbánya alsó, Kőbánya-felső és Zugló állomásra. 

2022. október 4. 15:33

Véget ért a XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferencia

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 26-án és 27-én 12. alkalommal rendezte meg „A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját, a Magyar Tudományos Akadémián. A két nap alatt 32 szakember tartott előadást aktuális témákról, egyebek mellett az álhírekről, a social media platformokról, az illegális tartalmakról, a deepfake-jelenségről és persze a média jövőjéről. Kerekasztal-beszélgetést is szerveztünk, ahová etikus hackereket hívtunk meg. 

2022. szeptember 28. 15:21

Rövid képzési programokat is kínál hallgatóinak a Széchenyi István Egyetem

Egyedülálló lehetőségként már rövid, akár egyhetes külföldi utazással járó kurzusokat is kínál hallgatói számára a győri Széchenyi István Egyetem, amelyeken a pályázók rugalmasan és könnyen bővíthetik szakmai tapasztalataikat, nemzetközi kapcsolataikat, idegennyelv-tudásukat. Érdemes jelentkezni – ajánlják az újdonságot azok a széchenyisek, akik már részt vettek valamelyik programon. 

2022. augusztus 28. 14:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59