Symantec Spam Report – 2007. szeptember

forrás Prim Online, 2007. szeptember 7. 15:14

Érdekes hónap volt az augusztus a spamek figyelői számára. Az elektronikus úton továbbított hulladék mennyisége ugyanis 3%-kal növekedve már megközelíti az összes email-forgalom 70%-át! A PDF-formátumúak már mindenkit elérnek, míg a YouTube fondorlatos módon, a korábbi Ecard módszeréhez hasonlóan tört be erre a „piacra”.

A Symantec Spam Report augusztusra vonatkozó főbb megállapításai:

ˇ    A Symantec adatai szerint a teljes e-mail forgalom 69 százalékát tették ki a spamek augusztusban, ami 3 százalékos emelkedést jelent júliushoz képest.
ˇ    Augusztus a PDF típusú spemek szempontjából igen érdekes hónapnak bizonyult.
A Symantec adati szerint, a hónap elején drámai módon megemelkedett a PDF spamek száma. A csúcsponton az összes spam közel 20%-kát tették ki.
Augusztus előrehaladtával a PDF spamek száma erőteljesen csökkent és a hónap végére kevesebb mint 1%-át tették ki az összes spamnek.
ˇ    A Symantec már júliusban fölhívta a figyelmet arra, hogy az Ecard spamek különösen fertőzőek és ez a trend agusztusban is folytatódott.
ˇ    Júliusban a Symantec jelzete, hogy jelentősen megnőtt az olyan spam üzenetek száma, amelyek Kína tartománynevét, azaz „cn”-t  használó internetcímeket tartalmaznak. A növekedés augusztusban is folytatódot: hétszeresére nőttek az ilyen webcímeket tartalmaző spam üzenetek száma. Ezeket az internetcímeket elsősorban kaszinók és gyógyászati termékek reklámozására használják.
ˇ    Az 1997-ben útjára indult és a nigériai büntetőtörvénykönyv vonatkozó paragrafusa után 419-es csalás névre keresztelt spames csalás nem tűnt el, hanem továbbfejlesztett formában keresi áldozatait. A Symantec nemrég felfedezett egy olyan változatot amelyben egy úriember, akinek a fotója is látható, azt állítja, hogy csatolva küldött nekünk pénzt.

A jelentés szerint az alábbi kategóriákba tartozó spamek fordultak elő világszerte leggyakrabban augusztusban:

ˇ    Termékeket hirdető spamek, amelyek általános termékeket vagy szolgáltatásokat reklámoznak: 28%
ˇ    Pénzügyi spamek, amelyek pénzügyi „lehetőségekre” befektetésekre hívják fel a figyelmet: 15%
ˇ    Internet spamek, amelyek internetes vagy számítógépes szolgáltatásokat, termékeket ajánlanak: 18%
ˇ    Egészségügyi spamek, amelyek az egészségüggyel, gyógyítással kapcsolatos termékeket vagy szolgáltatásokat hirdetnek: 12%
ˇ    Scamek aránya: 9%

A spamek eredetét vizsgálva a még májusban kialakult sorrend tapasztalható továbbra is a kontinensek között:

1.    Észak-Amerika
2.    Európa
3.    Ázsia
4.    Dél-Amerika
5.    Ausztrália/Óceánia
6.    Afrika

Kulcsszavak: Symantec security spam

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05