VOSZ és SzKK: 30 ezer új előfizetőt remél a Vodafone a megállapodástól

Kovács Attila, 2007. szeptember 26. 19:04

A VOSZ, a Széchenyi Kártya Klub (SzKK) és a Vodafone Magyaroroszág ma sajtótájékoztató keretében együttműködési megállapodást kötött. A Széchenyi Kártya Klub- és a VOSZ tagjai a Vodafone mobil internet-, tartalom- és hangszolgáltatásait a piacon elérhetőnél jóval, akár 40%-kal(!) kedvezőbb áron vehetik igénybe.

A mai megállapodást Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke és Beck György, a Vodafone vezérigazgatója látta el kézjegyével. Az együttműködés során a Vodafone üzleti csomagokban kínált másodperc alapú számlázása, és az egy havidíjat lehetővé tevő „osztható havidíj” szolgáltatás is elérhető lesz. A perc- és SMS-díjak minden mobilhálózatba történő hívás és üzenet esetén mind csúcsidőben, mind csúcsidőn kívül, továbbá a másik két szolgáltató hálózatába történő hívások esetén is azonosak (7 forint a VOSZ és SZKK közötti hívásoknál, 18 forint egyéb belföldi mobilirányokba). A hétvégékre ezer plusz ingyen perc telefonálási időt kapnak a VOSZ és SzKK tagok. Az előfizetési díj 110%-ban lebeszélhető. A csatlakozó tagok számára szintén rendelkezésre áll a Vodafone egyedülálló fix tarifás szélessávú mobil internetes ajánlata (4500 Ft/hó), ami egyébként a világcég bármely ügyfele számára korlátlan adatforgalmat (normál használat mellett) és 3 napos visszavásárlási garanciát jelent. A Vodafone ajánlata holnap, azaz szeptember 27-től lépéletbe. Beck György arra engedett következtettni, hogy a következő lépésben a takarékszövetkezeteket is be kívánják vonnni a kedvezményes ajánlatba. Kérdésre válaszolva a vezérigazgató kijelentette, hogy az akcióba elméletileg bevonható 80-100 ezer potenciális kkv mobil-előfizető mintegy 35%-ával számolnak.

Demján Sándor hangsúlyozta, a Vodafone adta a három mobil szolgáltató közül a legkedvezőbb ajánlatot. A Vodafone ajánlata Széchenyi Kártyával, illetve VOSZ igazolással bármely értékesítési pontban igénybe vehető. Ugyanakkor a Széchenyi Kártya Klub honlapján regisztrált tagok a weboldalon keresztül is jelezhetik érdeklődési szándékukat.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05