Kihirdették a Molnár C. Pál Interaktív Kreatív Design Verseny nyerteseit
Az Interaktív Kreatív Design Verseny keretében nevezett hat pályaműre október 10-ig lehetett közönségszavazatokat leadni, és összesen közel 300 szavazó értékelte az alkotásokat. A galéria vezetője, valamint egy művészettörténész, egy designer és egy Microsoft Silverlight-szakértő alkotta szakmai zsűri hosszas mérlegelés után hozta meg a végső döntést. Bebizonyosodott, hogy a nagyközönség hűen reprezentálja a szakértők véleményét: a zsűri gyakorlatilag megerősítette a szavazatok mutatta eredményt. Az első helyezett így a legmagasabb szavazati aránnyal az Uhrner Gabriella – Bánfalvi László kettős „Országunk Titkos Ereje” című alkotása lett, amely remek koncepcióval ötvözte a modern technológiát a klasszikus művészettel. Ők a Szent Orbán Fogadó felajánlásából egy négyfős wellness hétvégét nyertek. A második helyen a képeket játékos formában feldolgozó, a Silverlight-technológia legtöbb elérhető képességét kihasználó „Majom Invázió” alkotói, Szakács Szilárd és Bisztrai Dávid végeztek, akik egy-egy Zune 2-vel lettek gazdagabbak. A harmadik helyezett a „Gyűjtemények Körforgása” című művet megalkotó Végvári Imre -Toldi György páros lett. Az ő pályázatukat több, a záróeseményen jelen lévő művész is méltatta, így a felkérések értelmében munkájuk bizonyosan helyet kap majd a műterem-múzeum honlapján. Az ő jutalmuk 1-1 Microsoft szoftvercsomag lett.
„Bár számunkra ezelőtt teljesen ismeretlen volt ez a technológia, nagyon gyorsan tudtunk haladni, igazi élmény volt! A valódi kihívást nem is a gördülékeny Silverlight vagy a remek Expression Blend, hanem a koncepció megalkotása jelentette. A képek kiválóak, nehéz volt kiválogatni a megfelelőeket, azokat kontextusba helyezni, majd megtalálni hozzá az irodalmi és zenei vonatkozásokat” – mondták el a győztes csapat tagjai, Uhrner Gabriella és Bánfalvi László.
„A Silverlighttal roppant gyorsan ment a munka, két és fél nap alatt elkészültünk a pályaművel. A technológia fiatalsága ellenére stabil és kiforrott, mind a designeri, mind a fejlesztői feladatokkal meglepően rövid idő alatt elkészültünk ” – nyilatkozta a másodikként végzett csapat két tagja, Szakács Szilárd és Bisztrai Dávid, a Cason Zrt. munkatársai.
„Igazán remek ötlet a magas művészet és a modern technológia ötvözése. Reméljük, hogy az Interneten széles körben hozzáférhető művészeti tartalmak növelik a múzeumok látogatottságát. Az ilyen versenyek és technológiák fontos elemei ennek a folyamatnak. Nagy örülünk, hogy a részesei lehettünk.” – mondta el a harmadik helyezett Végvári Imre és Toldi György, az Arcus Interactive Group képviseletében.
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Részeges rendszergazda lőtte szét a méregdrága szervert
Az amerikai Salt Lake Cityben bíróság előtt kell felelnie a tetteiért annak a rendszergazdának, aki ittas állapotban rálőtt munkahelyén az egyik nagyon drága szerverre.
Csúcstechnológia és művészet - Andy Warhol 3D-ben
Csupán egy hétig látható, exkluzív tárlattal várja az érdeklődőket a POP-ART hercegeként is ismert Andy Warhol életművének legismertebb darabjait felvonultatva a budapesti Szépművészeti Múzeum. A kiállítás különlegességét az egyes képek 3D-ben megjelenített változatai adják, amelyeket speciális szemüveggel lehet majd megtekinteni a Samsung által gyártott, a világ legvékonyabb televíziójaként jegyzett LED 9000 3D Limited Edition készülékeken.
Kedvezménnyel utazhatnak a Malévvel a T-Home és a T-Mobile ügyfelei
Kedvezményes Malév-repülőjegy vásárlására jogosító pontkuponokkal bővült a T-Home és a T-Mobile közös Kapcsolat Programja. A T-Home és a T-Mobile arany és platina szintű ügyfelei a Kapcsolat Pontjaikért megvásárolható online pontkuponokkal olcsóbban utazhatnak a nemzeti légitársaság menetrend szerinti, saját üzemeltetésű járatain.
LG nyeremények hazai eSport számítógépes versenyen
Idén az LG is belépett a BECUP számítógépes játék verseny szponzorai közé, a gyártó 11 darab LG W2363V gaming monitorral segíti a háromnapos rendezvénysorozat lebonyolítását, amelyeket a nyertesek végül haza is vihetnek.
Még hosszabb lett a világ leghosszabb e-mail címe
Egy Peter Craig nevű felhasználó létrehozta a világ leghosszabb e-mail címét, mely összesen 345 karakterből áll és ténylegesen működőképes.



