Bill Gates levele az "egységes kommunikációról"
Aki több mint 20 éve kezdett el dolgozni, biztosan emlékszik azokra az időkre, amikor még jóval nyugodtabb volt az üzleti élet – és általában véve az élet – ritmusa. Akkoriban napilapokat, magazinokat olvastunk, és a tévéhíradóból értesültünk a világ eseményeiről. A fax épp kezdett elterjedni, mint az írott üzleti információk továbbításának elfogadott eszköze. Nem lehetett telefonhívásokat bonyolítani, ha foglalt volt a vonal, vagy nem vették fel a kagylót. Akkortájt még senki nem akarta azonnal eljuttatni dokumentumait a földgolyó másik oldalán dolgozó munkatársainak, nem várta el, hogy valós időben tudjon együttműködni valamely távoli városban lakó kollégájával, és nem is álmodott arról, hogy már a készítés napján megossza másokkal fotóit.
A technikai fejlődés azonban gyökeresen megváltoztatta a világot. Az azonnali információelérés és -megosztás, valamint a térbeni és időbeni határokon felülemelkedő kommunikáció elhozta a – korábban elképzelhetetlen – hatékonyság és innováció korát, amely világszerte emberek százmilliói számára teremtett új gazdasági lehetőségeket, és megnyitotta az utat az emberiség történelmében eddig példa nélküli globális gazdasági növekedés előtt.
Azt azonban senki nem tagadja, hogy van még hová fejlődnünk. Bár korábban elképzelhetetlen módokon tudunk szólni az emberekhez és juthatunk hozzá információkhoz, folyamatosan küzdünk azzal, hogy lépést tartsunk a több postafiókba, eszközre és telefonszámra érkező e-mailekkel és telefonhívásokkal; megjegyezzük a különféle jelszavakat, és szinkronizáljuk az asztali PC-k és a mobil eszközök címtárait, napárait és egyéb adatait. A kommunikációs lehetőségek sokfélesége gyakran valójában olyan teher, amely nem megkönnyíti, hanem még inkább megnehezíti az emberek mindennapjait.
2006-ban arról írtam, miként kezdik átformálni az egységes kommunikációban bekövetkezett újítások a munkahelyi kapcsolattartást. Most arról szeretnék beszámolni, hol tartunk az egységes kommunikációról alkotott jövőkép megvalósításában. Arra is kitérek majd, a hardveres, szoftveres és hálózati fejlesztések miként járulnak hozzá az áttörő jelentőségű kommunikáció-technológiai újítások megvalósításához. Ezek az innovációk lehetővé teszik, hogy mind a munkahelyünkön, mind pedig otthon teljesen újszerű módon osszuk meg információinkat és élményeinket a nekünk fontos személyekkel, és világszerte emberek milliárdjaihoz juttatják el a digitális technológia, és ezen keresztül a tudásalapú gazdaság előnyeit.
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Samsung Orion csip okostelefonokba
A Samsung egy új, kétmagos, 1 GHz-es mobilprocesszort mutatott be Orion néven, amely az ARM Cortex A9 tervén alapszik és a következő generációs okostelefonjaiba szánja a koreai cég.
Microsoft Office 2010 magyarul is
A Microsoft hazai partnereinél és viszonteladóinál a mai naptól kezdve megvásárolhatók az MS Office 2010 otthoni és kisvállalati felhasználóknak szánt magyar nyelvű verziói.
Pénteken startol az IBM új szupercsipje
Az IBM szeptember 10-én forgalomba hozza a világ leggyorsabbjaként beharangozott számítógépes processzorát, az 5,2 GHz-es z196-ot, illetve az erre épülő mainframe szervereket.
Laptopokat hív vissza a Toshiba
A Toshiba a napokban visszahívási akciót hirdetett, melynek keretében több tízezer notebooktartozékot cserélnek ki, mivel azok túlhevülhetnek.
Új Skype béta 10 személyes videókonferencia funkcióval
A hétvégén megjelent a Skype 5.0 második bétája, amely már lehetővé teszi a tíz személyes videohívások bonyolítását is.



