A vállalkozásoknak nincs megfelelően átfogó tervük egy katasztrófa esetére

Takács Zsolt, 2007. október 21. 12:05

A Symantec nemzetközi felmérése megállapította, hogy az informatikai szervezetek közel felének már alkalmaznia kellett cégük katasztrófa utáni helyreállítást szolgáló eljárását. A katasztrófa utáni helyreállítási eljárások széles körű használata ellenére a legtöbb szervezet komoly veszélynek teszi ki magát, mivel nem próbálták ki átfogóan a katasztrófa utáni helyreállítást, illetve nem vizsgálták meg annak valószínűségét és hatását. A teljes körű katasztrófa utáni helyreállítást kipróbáló szervezetek felénél a próba sikertelen volt. A cégek megkérdezett vezetői azt is jelezték, hogy tisztában vannak a katasztrófa utáni helyreállítás megtervezésének fontosságával, és elismerik, hogy az ilyen tervvel nem rendelkező vállalkozások veszélyben vannak.

A megkérdezett szervezetek közel fele már használta katasztrófa utáni helyreállítási eljárásait

A katasztrófa utáni helyreállítás tervei olyan dokumentumok, amelyeket reményeik szerint sosem kell használniuk a cégeknek. A felmérés azonban megállapította, hogy a szervezetek 48 százalékának már használnia kellett ezeket. A katasztrófa utáni helyreállítási tervvel nem rendelkező szervezetek 44 százaléka emellett már legalább egy problémát vagy katasztrófát, 26 százalékuk legalább kettőt, 11 százalékuk pedig legalább hármat élt át. Nagyon költséges következményei lehetnek, ha egy katasztrófa következtében létfontosságú alkalmazások és szolgáltatások omlanak össze. A felmérés szerint a válaszadók 69 százaléka abbéli aggodalmának adott hangot, hogy károsodna a cég márkája és jó hírneve, 65 százaléka fél a vevők hűtlenné válásától, 65 százaléka attól tart, hogy hátrányba kerülhet a versenyben, 64 százalékát pedig a cég adatainak elvesztése aggasztja.
  
A felmérés rámutat a nem teljes körű, katasztrófa utáni tervezési és kipróbálási módszerekre

Bár a válaszadók többsége úgy nyilatkozott, hogy kipróbálták a terveket, a megkérdezett informatikai szakemberek 48 százaléka azt jelezte, hogy a próba technikai, emberi, vagy eljárásbeli probléma miatt nem sikerült. A próba sikertelenségének okaként a leggyakrabban a telepített technológiának a várakozásoktól elmaradó működését említették. A felmérés során adott válaszok azt tükrözik, hogy még ha működött is a próba, a katasztrófa utáni helyreállításra vonatkozó tervek, valamint a valószínűség és a hatások felmérése nem volt átfogó, így hosszú távra megmaradtak az erőfeszítések tényleges hatékonyságával kapcsolatos aggodalmak.

A szervezetek 88 százaléka vizsgálta meg legalább egy veszélyforrás valószínűségét és hatását, de csak 40 százalékuk tette meg ezt az összes veszélyforrásra vonatkozóan, 12 százalékuk pedig egyáltalán nem végzett ilyen vizsgálatot. A veszélyek közül legkevésbé a konfigurációk megváltozásának kezelését vizsgálták, és a magukat ilyen veszélynek kitettnek érző válaszadók csupán 42 százaléka vizsgálta ennek valószínűségét és hatását.

A katasztrófa utáni helyreállítás megtervezésének elmulasztása többszörös veszélyt hordoz

A katasztrófa utáni helyreállítási terv készítésére számos aggodalom késztette a szervezeteket. 69 százalékuk a természeti katasztrófákat, 57 százalékuk a vírusok támadását, 31 százalékuk pedig a háborút és a terrorizmust nevezte meg okként. A válaszadók az informatikához kapcsolódó veszélyeknek is kitettnek érzik magukat. 67 százalékuk a számítógéphibákat, 57 százalékuk a számítógépeket kívülről fenyegető veszélyeket említette. Bár a válaszadók 89 százaléka megállapodott a szervezetüknél levő nem informatikai vezetőkkel az elfogadható kockázat mértékéről, csak 33 százalékuk tette meg ezt az összes olyan veszéllyel kapcsolatosan, amelyeknek kitettnek érzik magukat.
A felmérés kiemeli a katasztrófa utáni helyreállítást és az üzletmenet folyamatosságát szolgáló stratégiák szükségességét

Az üzletmenet folyamatosságának biztosítását elősegítendő a Symantec azt ajánlja, hogy a szervezetek olyan, a  katasztrófa utáni helyreállítást szolgáló stratégiát hozzanak létre, amelyik bármely platformon és bármekkora távolságból biztosítja az alkalmazások és az adatok elérhetőségét.

„Az informatikai vezetők kritikusan látják a katasztrófa utáni helyreállítást és az üzletmenet folyamatosságát szolgáló stratégiáikat” – mondta Teasdale Harold, a Symantec területi igazgatója. „A kiesések megelőzése érdekében a szervezeteknek vállalatuk környezetében meg kell valósítaniuk a nagy rendelkezésre állást, és képessé kell válniuk a katasztrófa utáni helyreállításra. Emellett olyan, a működést meg nem zavaró, katasztrófa utáni helyreállítási próbákat kell végezniük, amelyekkel a termelési környezet megzavarása nélkül, folytonosan ellenőrizhetik a katasztrófa utáni helyreállítást szolgáló stratégiájuk hatékonyságát.”
 

  • A Symantec katasztrófa utáni helyreállításról szóló, 2007-es jelentése az Egyesült Államokban, 11 európai országban, a Közel-Keleten és Dél-Afrikában dolgozó informatikai vezetők körében lefolytatott mennyiségi és minőségi kutatás részleteit tartalmazza. A 2007 júniusában és júliusában végzett felmérés célja az volt, hogy bepillantást nyerjenek a katasztrófa utáni helyreállítással kapcsolatos bonyolultabb problémákba, illetve megismerjék azokat.
Kulcsszavak: security Symantec

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

Stabil áramellátás a Thermaltake tápegységével

A Thermaltake, a prémium toronyházak, tápegységek, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bemutatta a Toughpower TF3 1550 W-ot, egy csúcskategóriás ATX 3.0 tápegységet, a nagy teljesítményű rendszerek teljes energiaellátására tervezve. A két fejlett, 12+4 pines kábellel kompatibilis, natív PCIe 12V-2x6 moduláris interfész az új technológiával stabilabb támogatást biztosít a következő generációs hardvereknek. A kiváló 80 PLUS Titanium hatékonyságával és az Intel szabványainál szigorúbb specifikációkkal a Toughpower TF3 1550 W kiváló minőségű és stabil áramellátást biztosít a túlhajtást kedvelők PC-ihez. 

2024. március 22. 16:11

A Note Air3 sorozat a tökéletes e-papír notebook a számodra!

Lépj be a jegyzetelés jövőjébe a Note Air3 sorozattal, ahol az innováció és az egyszerűség találkozása újradefiniálja a produktivitást! Akár a monokróm e-papír tűéles tisztaságára, akár a színek élénk sokoldalúságára vágysz, ezek a táblagépek páratlan írási élményt kínálnak, és arra tervezték őket, hogy növeljék a koncentrációt és a kreativitást. Csatlakozz a digitális jegyzetelés forradalmához és fedezz fel egy olyan világot, ahol a zökkenőmentes technológia találkozik az írás időtlen művészetével!

2024. március 21. 16:20

Ez a csalási forma szedi leggyakrabban áldozatait az idősek körében

Leginkább a számítógépes vírusoktól és adataik illetéktelen kézbe való kerülésétől tart ez az 50 évnél idősebb korosztály, és 10 százalék körüli azok aránya, akik voltak már online csalás vagy támadás áldozatai, derült ki egy friss kutatásból. Csalás észlelése esetén kiemelkedő azok aránya, akik rendőrséghez fordulnának, de az informális segítségkérés és a szolgáltató felkeresése is jellemző. 

2024. március 20. 19:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05