Tárgyalást kezdeményez az állampolgárok elektronikus törvénykezdeményezési jogáról az MDF

Takács Zsolt, 2007. október 22. 13:08

A Magyar Demokrata Fórum nyílt levelet küldött Szili Katalinnak, a Magyar Országgyűlés elnökének és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternek, amelyben tárgyalást kezdeményez az állampolgárok jogszabály-kezdeményezési jogának megteremtése érdekében. Jelenleg törvényt a köztársasági elnök, a kormány, az országgyűlési bizottságok, illetve az országgyűlési képviselők kezdeményezhetnek. Az MDF ezt a lehetőséget a jövőben minden választójoggal rendelkező állampolgár számára biztosítaná egy e-demokrácia portál működtetésével, amely Észtországban például már négy éve sikerrel működik.

Az MDF lehetővé tenné az állampolgárok számára, hogy online módon törvényjavaslatokat nyújtsanak be a parlament részére, amennyiben előzetesen regisztrálnak egy külön erre a célra létrehozott honlapon, ahol a már létező jogszabályokról is tájékozódhatnak. A jogszabály-kezdeményezés további feltétele lenne, hogy az indítványozó vállalja a saját nevét és megadja az adatait. Az MDF szerint az e-demokrácia portál segítségével a választópolgárok és a politikusok között egy olyan párbeszéd vehetné kezdetét, amelynek köszönhetően nyitottabbá válna a törvényhozás intézménye.

Az MDF kezdeményezése nem példa nélküli Európában, hiszen Észtországban 2003 óta működik e-demokrácia portál TOM („Täna Otsustan Mina!”, magyar fordításban: „Ma én hozok döntéseket!”) elnevezéssel, ahol a részvételhez csupán egy előzetes regisztrációra van szükség. Az elektronikus demokrácia sikerét bizonyítja, hogy 2003-ban 372 lakossági tervezet futott be, és öt törvényt már ezek alapján fogalmaztak és fogadtak el az észt törvényhozók. Mára az internetfelhasználók 15 százaléka rendszeresen látogatja a szóban forgó e-demokrácia portált.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09