Novell sikerek a német egyetemistáknál

Mészáros Péter, 2007. október 24. 13:42

A Novell bejelentette, hogy a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány által fenntartott egyetemek a Novell megoldásait választották kritikus fontosságú informatikai infrastruktúra-rendszereikhez. A megállapodás értelmében mostantól 33 egyetem 560 000 hallgatója és alkalmazottja használja a Novell legfontosabb vállalati felügyeleti és Linux szolgáltatásait, többek között a SUSE Linux Enterprise Desktop rendszert. Észak-Rajna-Vesztfália tartomány egyetemei a megállapodásnak köszönhetően jelentős költségmegtakarítás mellett egy új, nagy teljesítményű, rugalmas infrastruktúrát használhatnak, miközben a rendszer biztonsága és rugalmassága is növekedett.

„Jelentős sikereket értünk el a németországi egyetemek körében: infrastruktúra-megoldásaink jelenleg is mintegy 300 000 hallgatót szolgálnak ki Bajorországban és Türingiában” – nyilatkozta Volker Smid, a Novell EMEA elnöke. „Észak-Rajna-Vesztfália csatlakozásával már Németország egyetemi hallgatóinak több mint 40 százaléka használja a Novell szoftvereit. Többek között ez is igazolja azokat az előnyöket, amelyeket a nyílt forráskód jelenthet a nagy szervezetek számára” – tette hozzá Smid.

Az oktatási intézmények számos kihívással néznek szembe napjainkban: a hallgatók növekvő száma, a valós idejű információk iránti növekvő igény, és a szoros költségvetések miatt egyre inkább skálázható, rugalmas és költséghatékony informatikai infrastruktúrára van szükségük. Az egyetemek ugyanakkor szeretnék elkerülni, hogy egyetlen szállítótól függjön az informatikai rendszerük. A Novell technológiájának alkalmazását egy átfogó felmérés előzte meg Észak-Rajna-Vesztfália egyetemeinek körében: a Novell megoldásait végül a magas szintű technológia, az oktatási igények pontos ismerete és a megoldások értékének ideális együttese miatt választották. A döntési folyamatot a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem vezetősége koordinálta.

A Novell együttműködik minden észak-rajna-vesztfáliai egyetemmel, annak érdekében, hogy az egyes intézmények igényeinek megfelelően szabják testre a megoldásokat. Az átfogó megállapodás a Novell Linux- és nagyvállalati felügyeleti technológiáinak széles körére terjed ki, így például a SUSE Linux Enterprise Server, a SUSE Linux Enterprise Desktop, a Novell Open Enterprise Server, a Novell Identity Manager és a Novell ZENworks rendszerre is. Mostanáig 10 egyetem készített tervet az Identity Manager szoftver bevezetésére is a hallgatók, a karok és az alkalmazottak személyazonosságainak kezeléséhez. Az összetett, sokszínű informatikai infrastruktúra kezelésére 13 egyetem fogja használni a Novell ZENworks szoftvert a jövőben, míg a csoportmunka támogatására 9 oktatási intézmény vezeti be a Novell GroupWise terméket. A Linux területén pedig 15 egyetem döntött a SUSE Linux Enterprise Server és a SUSE Linux Enterprise Desktop telepítése mellett.

A Novell és az észak-rajna-vesztfáliai egyetemek a Linux-munkaállomások használatának népszerűsítése érdekében engedélyezik a dolgozók és a hallgatók számára a SUSE Linux Enterprise Desktop 10 használatát személyi számítógépeiken is. A Novell már kötött hasonló állami szintű megállapodásokat Türingia és Bajorország egyetemeivel, és további németországi tartományok kormányzati szervei is érdeklődnek a Novell megoldásai iránt.
 
A Novell technológiai ajánlatairól további információ a http://www.novell.com/solutions weboldalon található. A Novell felsőoktatási szektornak szánt megoldásairól további információ a http://www.novell.com/industries/education/ weboldalon található.

Kulcsszavak: Linux Novell

linux ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Watson ereiben "Linux vér" folyt

A Watson – egy IBM által kifejlesztett szuperszámítógép – a „Jeopardy!” című, a magyarországi „Mindent vagy semmit” vetélkedőhöz hasonló televíziós kvízműsorban mutatta be képességeit a két korábbi bajnok, Ken Jennings és Brad Rutter ellen. Az összecsapás egy kétnapos bajnokság keretében zajlott, amelyet február 14. és 16. között sugároztak. A játék a Watson győzelmével zárult, az egymillió dolláros főnyereményt jótékony célra ajánlotta fel az IBM.

2011. február 20. 11:03

Altató - linuxban

Mit csinál a programozó, ha rábízzák a pár hetes gyermeke altatását? Végiggondolja a feladat lépéseit, kitalálja az algoritmust, és megírja a programot, mely bármikor, bármelyik gyereknél, korlátlan ideig futtatható. És közben a papa nyugodtan nézheti a meccset, vagy írhatja az újabb szoftvert!  (Legújabb videó-hírünkről a programutasítások is leleshetőek: http://video.prim.hu/video/altato-8211-linux-nyelven

2011. január 20. 12:55

Beszélő Linux (BeLin) látássérülteknek

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány évek óta fontos feladatának tekinti az esélyegyenlőség biztosítását az info-kommunikáció terén.

2010. május 17. 20:01

Kétezer nyílt forráskódú alkalmazás a közszektor számára

Az Európai Unió Open Source Observatory and Repository (az Európai Unió Nyílt Forráskódú Obszervatóriuma és Tárháza; OSOR.eu) mára a közigazgatás számára már több mint kétezer ingyenes és nyílt forráskódú alkalmazáshoz enged hozzáférést. Hamarosan magyar szoftverek is bekerülnek az OSOR tárházába.

2010. február 5. 16:43

Új, ingyenes openSUSE kezdőknek és haladóknak

Megjelent az openSUSE 11.2 legújabb kiadása. Az openSUSE 11.2 változata egy év fejlesztési munkáját, illetve a Firefox, az OpenOffice.org, a GNOME, a KDE és több mint 1000 nyílt forráskódú alkalmazás új változatát tartalmazza. Az openSUSE biztonságos és stabil Linux-alapú operációs rendszer, amely egyszerűen használható, és minden fontos komponenst tartalmaz, amire szükség lehet az asztali számítógépeken vagy a kiszolgálókon.

2009. november 30. 17:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09