Hétéves a Sony PS2

Milkovits Gábor, 2007. október 28. 10:03

A Sony hét évvel ezelőtt, 2000. október 27-én dobta piacra Amerikában a PlayStation 2 játékkonzolt, amelyből azóta nem kevesebb, mint 120 millió darabot és hozzá egymilliárd játékszoftvert adott el világszerte.

Jack Tretton, a Sony amerikai leányvállalatának elnök-vezérigazgatója az évforduló kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az idei pénzügyi évben jövő márciusig 12 millió PS2 eladásával számolnak, és könnyen meglehet, hogy hosszabb távon sikerül túlszárnyalniuk az első generációs PlayStation 11 évet meghaladó életciklusát is. A PlayStation 2-t az eredeti tervek szerint 10 éven át forgalmazná a Sony, ám az előző generációs konzol iránti töretlenül magas kereslet miatt nyilvánvalóan logikus lépés lenne ennek meghosszabbítása. Még akkor is, ha tavaly november óta már forgalomban van az utolsó generációs PlayStation 3, amelytől a kezdeti visszafogott kereslet ellenére a PS2-éhez hasonló sikereket vár a gyártó. A PS2-t 2004-ben jelentősen megújította a Sony egy kisebb és karcsúbb változat kiadásával, most karácsony előtt pedig egy exkluzív porcelánfehér verziót tervez piacra dobni az Egyesült Államokban.

A PlayStation 2 karrierje talán csak az eredeti PlayStation-éhez, illetve a 14 éven át szinte változatlan formában forgalmazott Atari 2600-aséhoz mérhető, ám nemcsak játékkonzolként játszott jelentős szerepet, hanem beépített DVD meghajtója révén a DVD technológia elterjesztésében is. A Sony ugyanezt a stratégiát választotta a Blu-ray optikai meghajtós PS3-mal is, ami talán még fontosabb lehet tekintettel arra, hogy ezúttal meg kell küzdenie a rivális HD DVD platformmal is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09