Mac-rendszereket támadó veszélyes trójai

Genda Csongor Zoltán, 2007. november 1. 20:02

A napokban felütötte a fejét az interneten egy olyan kártevő, amely valós veszélyt jelent a Macintosh-felhasználók számára.

Az Intego biztonsági megoldásokat szállító cég OSX.RSPlug.A néven jegyezte be azt a trójai programot, amely főképpen pornóoldalakon keresztül terjed. A vírus videókodeknek álcázza magát, és ingyenes felnőtt-tartalmakkal kecsegteti az internetezőket. Egyes szakértők szerint viszonylag könnyen el lehet távolítani a rosszindulatú programot a megfertőzött rendszerről, a SecurityFocus munkatársai viszont úgy vélik, ez az első komolyabb Mac OS ellen irányuló támadása a hackereknek. Az Apple operációs rendszereit ez idáig nem vették célba a vírusírók az alacsony piaci részesedés miatt, az utóbbi időben bekövetkezett rohamos terjedésnek köszönhetően és a Leopard sikere láttán azonban most úgy tűnik, már látnak fantáziát a Mac OS-ben is az internetes bűnözők.

A biztonságspecialisták elmondása szerint az OSX.RSPlug.A egy eredetileg a Windows rendszerekre kiélezett vírus Mac OS-re átírt változata.

Kulcsszavak: security Mac OS X

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az E.ON nevével visszaélve kérnek csalók átutalást

Ismeretlen támadók az E.ON nevében küldenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, és ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak számukra.

2019. január 17. 18:22

300 forintért Microsoft Office - átverés az eBay-en

Ugyan jól hangzik, hogy egy életre szóló előfizetést kaphatunk a Microsoft népszerű irodai programcsomagjához csupán háromszáz forintért, de átverésről van szó, amelynek végén akár személyes adataink is veszélybe kerülhetnek.

2019. január 16. 14:03

Új módszerrel javíthatnak az ügyfélélményen a hazai kkv-k

Kevés dolog idegesíti jobban az ügyfeleket, mint amikor hosszan kell várni egy telefonos ügyintéző kapcsolására. Egy új ingyenes virtuális szolgáltatás segít csökkenteni ezt a felesleges és bosszantó időt.

2019. január 16. 11:02

Két új Epson dokumentumszkenner kerül a piacra

Az Epson bemutatja a leggyorsabb lapolvasó szkennereit, a WorkForce DS-970 és DS-870 modellt, amelyek rendkívül megbízható eszközök a gyorsaságot és hatékonyságot igénylő környezetekben, mint például az egészségügyben, a jogi és pénzügyi szektorban. 

2019. január 16. 09:55

Útmutató weboldal és tanácsadó vloggerek támogatják a gyerekek biztonságosabb netezését

Idén folytatódik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly indított, az Internet Hotline jogsegélyszolgálatot népszerűsítő kampánya. Külön weboldalt hoztak létre, amely pontos útmutatókkal segíti azokat, akik jogsértő tartalmakkal találkoznak a legnépszerűbb közösségi felületeken. Az oldalon kedvelt vloggerek saját tapasztalataik alapján mesélnek az online, főként közösségi felületek veszélyeiről, és nem csak tanácsokkal, de egy kvízjátékban jó válaszokért cserébe egyedi fejlesztésű telefontokkal is várják az érdeklődőket. Visszatérnek a tavalyi kampány emoji üzenetei is, hogy egyszerű képi nyelven emlékeztessenek a legfontosabb online viselkedési szabályokra.

2019. január 15. 15:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Technológiával az örökélet felé

2019. január 14. 10:53

Az LG és a Microsoft közösen forradalmasítja az autóipart

2019. január 12. 10:47

Új technológiák az online játékgépekhez

2018. december 28. 08:02

123 magyarországi ALDI áruháznál állít üzembe elektromosautó-töltőket az E.ON

2018. december 19. 14:13
cloudappsportal.com