Végre megkezdődött a "100 dolláros" noteszgép gyártása

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 7. 19:33

Az XO néven forgalomba kerülő gépek koncepciója öt évvel ezelőtt született meg, de a mai napig igen modernnek tekinthető, sőt árfekvésével új kategóriát hozott létre.

A „minden gyereknek egy noteszgépet” (OLPC) projekt keretén belül megvalósított koncepciómodelleket már annak idején nagy érdeklődés és egyben kétkedés fogadta. A gépek valóban teljesen új oldalról közelítik meg a számítástechnikát, kisméretű ám meglepően alacsony fogyasztású képernyőjük gyakorlatilag e-papír, akárcsak a Motorola Motofone kijelzője. A gép saját fejlesztésű operációs rendszerrel rendelkezik, és feladata bevezetés az IT világába, a kommunikáció elősegítése, oktatás. A gyártást a kínai Quanta kezdte meg sok halogatás után, miután az uruguayi  kormányzat 100 ezer darabot rendelt az XO-ból. Az ár egyelőre képlékeny, mivel a megrendelések számától függően képesek leszorítani a költségeket. A világ számos kormánya érdeklődik az XO iránt, Mongólia például bejelentette, hogy 20 ezer darabos tesztrendelést szeretne leadni. A kis gép létrehozásának egyik érdekes mellékhatása, hogy a folyamatosan csökkenő árakkal számoló noteszgép-piacon új kategóriát generált megjelenése, egyre több cég gondolkodik egy eddig elképzelhetetlenül olcsó, a nyugati világnak is szánt modellben, mint például az Asus Eee.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05