Magyar Telekom: a karcsúsítás 2008 végéig folytatódik

Kovács Attila, 2007. november 8. 13:55

Ma sajtótájékoztatón mutatkozott be a Magyar Telekom 2008. január 1-jétől felálló hétfős, új vállalatirányítási menedzsmentje. Tagjai: Christopher Mattheisen vezérigazgató; Thilo Kusch gazdasági vezérigazgató-helyettes; Somorjai Éva humánerőforrás vezérigazgató-helyettes, Winkler János vezérigazgató-helyettes, a fogyasztási piacért felelős lakossági üzletág vezetője; Papp István vezérigazgató-helyettes, a vállalati szolgáltatások üzletág vezetője; Simó György vezérigazgató-helyettes, az új (expanziós) üzleti területek és üzletfejlesztési üzletág vezetője; Maradi István, műszaki vezérigazgató-helyettes  (CTO).  

Mattheisen szerint a vállalatnak gyorsan kell alkalmazkodnia a jelentősen változó piachoz, hatékonysági és a felgyorsult konvergenciatrendből adódó kihívásokra a megfelelő válaszokat kell adnia. Ehhez az új struktúrához kell a Magyar Telekomnak hatékonyan idomulni, adaptálódni.

Somorjai Éva elmondta, hogyaz átalakításazzal jár, hogy a jövő év végéig 15%-os létszámcsökkentést hajtanak végre, a vezetői pozíciók száma több mint egyharmadával, 38%-kal csökken. A folyamatos, ütemes létszámcsökkenés hatására a számítások szerint a most 12300 fős vállalat mintegy 1800 főtől válik meg 2008. december 31-ig. A vállalat továbbra segíteni kívánja az elbocsátott munkatársak újraelhelyezkedését. Erre szolgál az Eélyprogram 2008.

A cégnevek közül várhatóan eltűnik a T-Com, lesz viszont T-Home. A T-Mobile név érintetlen marad, a T-Online név megtartásáról/elhagyásáról még nincs döntés (lásd például emailcímek stb.).

A Prím Online kérdésére Papp István elmondta: a kkv szektor segítésére rövidesen új, célirányos szolgáltatási modelleket kívánnak bevezetni, megfizethető áron új üzleti modelleket alakítanak ki a kisvállalkozások részére. Maradi István kérdésemre azt válaszolta, hogy bár a PKI Távközlésfejlesztési Intézetet is érinti az összességében és átlagában 15%-os létszámleépítés, nincs szó az intézet át- vagy kiszervezéséről.

A mai nap további Magyar Telekom vonatkozású eseménye: a távközlési szolgáltató újabb hét és fél évvel hosszabbította meg a 2008. november 4-én lejáró, a 900 MHz-es frekvenciahasználatra vonatkozó mobil koncessziós szerződését, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal kötött megállapodás értelmében. Az egyezséggel egyidejűleg a telekommunikációs társaság vállalta, hogy nagyarányú beruházásokkal tovább növeli a mobil szélessávú lefedettséget.

A Magyar Telekom és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium megbízásából eljáró Nemzeti Hírközlési Hatóság között lezajlott hosszas egyeztetések sikerrel zárultak, így a 900 MHz-es frekvenciasáv használatára vonatkozó koncessziós szerződés 2008. november 4. után további 7 és fél éven át érvényben marad. A Magyar Telekom a 10 milliárd forintos koncessziós díj megfizetése mellett vállalja, hogy a következő két évben legalább 20 milliárd forintot fordít az ország mobil szélessávú lefedettségének további fokozására.

Az egyeztetések sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy a Magyar Telekom és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselői a tárgyalások során a legfontosabb kérdésben mindvégig azonos álláspontot képviseltek: egyetértettek abban, hogy a mobil szélessáv fejlesztése kulcsfontosságú az esélyegyenlőség megteremtésében, a digitális írástudatlanság felszámolásában, a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásában, s így a valódi információs társadalom megteremtésében és az ország versenyképességének fokozásában.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09