Keresés Google-val saját oldalunkon

forrás Prim Online, 2007. november 20. 11:39

A Google nemzetközileg elérhetővé tette Egyéni kereső platformját, amely egyszerű és költséghatékony módszer a kisvállalkozások és egyéb szervezetek számára, hogy Google keresési opcióval gazdagítsák honlapjukat. A releváns keresőtalálatokra vágyók három egyszerű lépésben jelentkezhetnek a Google keresőtechnológiája által működtetett szolgáltatásra, amit oldaluk látogatói már 10 percen belül használhatnak is.

"Sok szervezet számára egy honlap ablak a világra, ezért jelentős erőfeszítéseket foganatosítanak annak érdekében, hogy ügyfeleket csábítsanak oda," mondta Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője. "Annak megakadályozása, hogy az oldalra érkezők azonnal elhagyják azt, nagy kihívás – egy hatékony kereső nagy segítség lehet ebben. Ha a felhasználók könnyen, gyorsan és pontosan megtalálják, amire szükségük van, a cégek joggal bízhatnak abban, hogy a honlapra fordított befektetéseik megtérülnek."

Az Egyéni kereső alapverziója ingyenes és reklámokat is tartalmaz, míg az üzleti változat azoknak készült, akiknek nagyobb fokú testreszabhatóságra és támogatásra van szükségük.

A Google Egyéni kereső telepítéséhez a cégeknek mindössze a következőket kell tenniük:


1.    Meghatározni az oldal(aka)t
2.    Hozzáadni a logo-val vagy más módon testreszabott keresőablakot a honlaphoz
3.    Testre szabni a keresési eredményeket olyan opciókkal, amelyek figyelembe veszik az oldal tartalmát (pl. kategóriák)

Az Egyesült Királyság Parlamentje a Google Egyéni kereső üzleti változatát használja a www.parliament.uk weboldalon annak érdekében, hogy kilencmillió dokumentumát mindenki számára könnyen elérhetővé tegye. A hatékony keresőmegoldásokra irányuló növekvő igény fényében a Google egy gyors és megbízható keresőplatformot vezetett be minden fennakadás nélkül. A vállalat szorosan együttműködött a Parlament elektronikus kiadásának szerződött partnerével, a Stationery Office-szal, hogy az új keresőmegoldás telepítését még a képviselők októberi visszatérése előtt sikeresen befejezze.

A Google Egyéni kereső platformja lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy a keresést személyes és közösségi oldalakba és blogokba is integrálják, a fejlesztők pedig az Egyéni kereső API-jának (Application Programming Interface – programozási kezelőfelület) segítségével szövegkörnyezethez kötődő kereséseket végezhetnek alkalmazásaikon belül.

A Google Egyéni kereső a következő szolgáltatásokat nyújtja:


·    Releváns találatok a másodperc törtrésze alatt
·    A Google által működtetett, webhelyen belüli keresésnek köszönhetően a cégeknek nem kell időt pazarolniuk keresőtechnológiájuk telepítésére és karbantartására
·    A Google infrastruktúrájának megbízhatósága
·    A telepítés és az eredmények kezelése az interneten egyszerűen megoldható
·    Jelentések, amelyek bepillantást adnak a látogatók keresési szokásaiba

A Google Egyéni kereső üzleti változata további előnyös tulajdonságokkal bír:


·    A keresőtalálatok teljes testreszabása az XML API segítségével
·    A Google Enterprise csoportja által nyújtott email-es és telefonos segítségnyújtás lehetősége
·    Opcionálisan választható reklámok

A Google Egyéni kereső üzleti változatának ára évente 100 USD 5000, míg 2250 USD 300000 keresett oldalig. Ennél nagyobb mennyiségek ügyében a Google Enterprise értékesítési csoportja az illetékes.

A Google által működtetett, webhelyen belüli keresésre vonatkozó további információkért kérjük, hogy látogassa meg a http://www.google.hu/coop/cse/ honlapot.

Kulcsszavak: kereső onlineszolg Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Lezárult a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat nevezése

2020. február 24. 11:45

Megjelent az NMHH 2020-as felügyeleti terve

2020. február 18. 10:35

Informatikai szakembereket keres az SAP Labs Hungary

2020. február 14. 10:33

20 éves Magyarország egyik legrégebbi email rendszere

2020. február 7. 09:03
online sportfogadás