Roham a Nintendo mobiltévé kiegészítőért, lefagyott weboldal

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 24. 08:53

A Nintendo hordozható játékkonzoljaihoz egy televíziós adások vételét lehetővé tevő kiegészítőt adott ki, a japán bemutatón akkora volt az érdeklődés, hogy a vállalat honlapja nem bírta a terhelést.

A Nintendo DS és DS Lite minikonzoljaihoz készített egy olyan kis kiegészítőt, aminek segítségével mobiltelevízióvá alakíthatjuk játékgépünket. Az utólag felszerelhető kis eszközt a tervek szerint csak Japánban forgalmaznák, ám a rendkívül sikeres fogadtatás után elképzelhető, hogy a vállalat elgondolkozik a nemzetközi terjesztésen is. A hordozható konzolokon megvalósított mobiltévé alkalmazás nem ismeretlen a piacon, a Sony már kiadott egy hasonló kiegészítőt PSP konzoljához. A Nintendo sem maradhatott hát le, különösen mivel ezen a téren hosszú évek óta piacvezető a cég, hiába jönnek elő más gyártók jobb processzorokkal és megjelenítőkkel, a Super Mario romantikája a mai napig hat. Ezt mutatja, hogy a DS és a DS Lite együttesen már 54 millió eladott példányt tudhat maga mögött. A nagyjából 3,5-5 órás tévézést lehetővé tevő DS-TV nevű szerkezetet a vállalat japán oldalán tették elérhetővé 63 dolláros áron. A cég illetékesei igen nyugodt, szinte lanyha fogadtatásra számítottak, amit a későbbi reklámkampányokkal terveztek felfuttatni. Ennek megfelelően nem készítettek teljesen külön honlapot a DS-TV-nek, csupán egy oldalt kapott a vállalat weboldalán, ami a hatalmas érdeklődésnek köszönhetően teljesen megbénult és elérhetetlenné vált.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38