Fel nem használt pályázatpénzből folytatódik az EU Galileo projektje

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 25. 19:33

Nagyon fontos hír minden európai számára, hogy a már-már végleg megfenekleni látszódott európai Galileo műholdas helyzet-meghatározó rendszer kisegítésére közös egyetértéssel fel nem használt pályázati pénzeket használnak fel.

Az egykoron modernnek számító, ám azóta kissé elavult amerikai GPS helyzet-meghatározó rendszer riválisának szánt Galileo projekt már jóval túl van a kísérleti fázison, már csak a teljes műholdrendszer telepítése van hátra. Ez azonban meglehetősen költséges mulatság, és a tesztműholdak jó eredményei ellenére eddig nem találták meg a szükséges összeget. Ahogy az lenni szokott az ilyen óriásprojektek esetében, legyen szó óriásépítkezésről, vagy egy új repülőgép kifejlesztéséről, jellemző, hogy a tervezettnél lassabban és drágábban valósul meg a projekt. A foltok betömésére nem állt rendelkezésre elfogadott keret az EU-ban, így először az üzleti szektor bevonása került szóba, ám a lanyha érdeklődés mellett ennek kivitelezése is kérdéses lett volna. A Galileo ugyanis nagyságrenddel pontosabb a GPS-nél így katonai, hírszerzési értéke is van. A GPS néhány méteres pontossága helyett a Galileo már centiméterekben számol, ami sokkal pontosabbá és részletesebbé teszi az információt, például az autós helyzet-meghatározó rendszerekben. Nem véletlen, hogy a kereskedelmi és katonai szempontból is sokkal jobb európai rendszert létrehozását kezdetben nem támogatta az USA, azóta is inkább csak belenyugodott, sőt egy időben komoly diplomáciai feszültségek is eredtek az EU projektjének terveiből. A hiányzó hatalmas összeget, 2,4 milliárd eurót a fel nem használt pályázati pénzekből állják az országok, melyek között miniszteri szintű egyeztetések előzték meg a szavazást. Ezen egyébként a legnagyobb nettó befizető Németország az új pénzszerzési megoldás ellen szavazott, ám győzött a többség. Azon lehet vitázni, hogy miből, hogyan és mennyiért épül meg a rendszer, de az szinte biztos, hogy áttételesen behozza az árát, hiszen ha a többek között az EADS, a Thales és az Alcatel-Lucent közreműködésével megvalósítandó hálózat megkezdi működését először Európa felett, majd fokozatosan a világ minden részén, a GPS azonnal elavult rendszernek számít majd.

Kulcsszavak: GPS műhold Galileo EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59