A Google célja: megújuló energia, a szénnél olcsóbban

forrás Prim Online, 2007. november 28. 11:37

Googleplex napelemek felülről
A Google a mai napon bejelentette új stratégiai kezdeményezését, amelynek célja áram előállítása megújuló energiaforrásból, a szénnél olcsóbban. A projekt az RE<C névre hallgat, és a nap és szél energiájának korszerű hasznosításán, illetve a geotermikus és egyéb úttörő technológiákon alapul.

Hibrid autó
Az RE<C jelenleg mérnököket és energetikai szakértőket toboroz, akik a kutatási és fejlesztési munkálatokat irányítanák, amelyek először a napelemekre, a fejlett geotermikus rendszerekre és más területekre koncentrálnak majd. 2008-ban a Google több tízmillió dollárt szándékozik a megújuló erőforrásokra irányuló kutatásra, fejlesztésre és egyéb befektetésekre fordítani, illetve további nagyobb összegeket a korszerű energiával kapcsolatos, jelentős megtérüléssel kecsegtető projektekre.

„Nagyszabású, energiaigényes létesítmények kialakításában már nagy gyakorlatunk van hatékony adatközpontjaink révén – mondta Larry Page, a Google társalapítója és termékekért felelős elnöke. „Hasonló kreativitással és szakértelemmel látunk hozzá a megújuló energiaforrásokon alapuló áram-előállítás globális kihívásához, amelynek célja a szénből nyertnél olcsóbb áram.”

Page hozzátette: „Már eddig is óriási erőfeszítéseket tettek e téren. Olyan technológiák születtek, amelyek lehetővé teszik a szén-alapú megoldásnál olcsóbb áramfejlesztést – a Nap hőenergiája például igen kézenfekvő módja ennek. Ezenkívül tovább kívánunk fejleszteni olyan technológiákat, amelyek szintén költséghatékonynak és környezetkímélőnek bizonyulhatnak. Már most rátaláltunk néhány lehetőségre, de vélhetőleg ennél jóval több merül fel a jövőben.”

Page így folytatta: „Elsődleges célunk egy 1 gigawatt kapacitású, a szénnél olcsóbb, megújuló energiaforrás kifejlesztése – hiszen ennyi energiával egy San Francisco-méretű várost is el lehet látni árammal. Optimisták vagyunk, ezért úgy véljük, ehhez nem kellenek évtizedek, hanem néhány év is elegendő lesz.”

„Ha ezt a célt elértük, és nagy mennyiségben tudunk a szénnél olcsóbb áramot termelni a megújuló erőforrások révén, akkor olyan megoldás lesz a világ kezében, amellyel jelentős mennyiségű áramhoz juthat a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentése mellett. Természetesen ez nekünk is jó üzlet lenne.”

A szén jelenleg sokak számára az elsődleges energiaforrás a Földön, hiszen világszinten a villamosáram 40 százaléka innen származik. Az ebből keletkező üvegházhatást okozó gázok környezetkárosító hatása napjaink egyik legnagyobb problémája. A szénnél olcsóbb, megújuló erőforrásból előállított áram a káros emisszió globális csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszana.

 „Több csoport is teljes erővel dolgozik azon, hogy olcsó, megújuló erőforrásból származó áramot állítson elő. Mi szeretnénk ezekhez az erőfeszítésekhez hozzájárulni, hogy a technológia még olcsóbb és még hamarabb elérhető legyen. A jelenlegi befektetési kritériumok nem garantálják, hogy az olcsó, tiszta és megújuló energia elég gyorsan piacra kerül ahhoz, hogy megakadályozza a klímaváltozás legaggasztóbb fejleményeinek bekövetkeztét” – mondta Larry Brilliant, a Google.org, azaz a Google jótékonysági szervezetének igazgatója.

A Google.org jelenleg is két olyan céggel közösen dolgozik, amelyek alternatív energiára épülő technológiákkal foglakoznak: A pasadena-i illetőségű eSolar elsősorban a nap energiájának felhasználására specializálódott, a hagyományos erőművek üzemanyagait a napenergiából nyert hővel kívánja helyettesíteni. Az eSolar által kifejlesztett technológia lehetőséget nyújthat a szénnél olcsóbb, közüzemi méretű áramtermelésre. Az alameda-i Makani Power a légkör felső rétegeiben található szelekből nyerhető energiával foglakozik. Ezzel a jelenlegi áramszükséglet jó részét fedezni lehetne.

A Google folyamatosan tevékenykedik annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten energiatakarékosan és környezettudatosan működjön. A cég idén tavasszal jelentette be, hogy 2007-től teljes szén-dioxid-kibocsátását ellentételezni kívánja – és a legjobb úton halad ennek teljesítése felé. Ez év végéig a Google több olyan erőfeszítést is tett és tesz, amelyek a károsanyag-kibocsátás csökkentésére, illetve a  környezetbarát fejlesztések felgyorsítására irányulnak:

 

  • Olyan korszerű energiatakarékos technológia kifejlesztése, amely lehetővé teszi az adatközpontok üzemeltetését és hűtését az Egyesült Államokban és szerte a világon.
  • A Mountain View-ban található központ áramszükségletének részleges fedezése az 1,6 megawattos vállalati napelemrendszer segítségével – utóbbi az egyik legnagyobb ilyen rendszer az USA-ban.
  • Az elektromos autók fejlesztésének felgyorsítása és elterjesztése a RechargelT kezdeményezés segítségével – ennek keretében a Google többek között 10 millió dollárt fog befektetni a legígéretesebb vállalkozásokba.
  • A Google és az iparág többi piacvezető cége 2007-ben megalapította a Klímaváltozás Elleni Iparági Kezdeményezést (Climate Savers Computing Initiative), az energiatakarékosabb számítógépek és szerverek kifejlesztését és használatát szorgalmazó konzorciumot.
  • A Google.org-on keresztül olyan szabályozások kidolgozása, amelyek a megújuló erőforrások fejlesztésére és alkalmazására ösztönöznek – ilyen szabályozás lehet például az U.S Renewable Energy Standard is. 


Álláslehetőségek az RE<C-nél

Kulcsszavak: Google környezetvédelem

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!

A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.

2023. szeptember 27. 18:57

A Zyxel új modellekkel bővíti népszerű switch sorozatát

A hagyományos switchek továbbra is az üzleti hálózati infrastruktúra gerincét képezik még a vezeték nélküli hálózatok korában is. A Zyxel GS1915 switchek gazdag funkciókészletet kínálnak, beleértve a nagy teljesítményű Power of Ethernetet (PoE) és a Nebula felhőalapú kezelést. Ráadásul rendkívül megfizethető áron kaphatók, emellett remek ár-érték arányú csomagban is elérhetők élvonalbeli vezeték nélküli hozzáférési pontokkal együtt.

2023. szeptember 27. 18:45

A Thermaltake The Tower 200 Mini toronyház új zöld színekben debütál

A Thermaltake bejelentette a The Tower 200 Mini toronyházak új verzióit a PC-rajongók kedvenc Turquoise, Racing Green színeiben, valamint az idei év új árnyalatában, Matcha Greenben. A Tower 200 egy kicsi, mégis tágas mini-ITX toronyház, amely egy ikonikus, függőleges kialakítással érkezik, képes befogadni akár egy 4090-es grafikus kártyát, és akár egy 280 mm-es AIO-t is támogat. A felhasználók már nagyon várták a The Tower 200 különböző színű változatait, a Thermaltake pedig meghallotta ezeket az igényeket. 

2023. szeptember 27. 17:19

Új Xiaomi AIoT eszközök a nemzetközi piacokon

A Xiaomi bemutatta legújabb csúcstechnológiás okoseszközeit, köztük a Xiaomi Watch 2 Pro okosórát és a Xiaomi Smart Band 8 okoskarkötőt. Az új eszközöket úgy tervezték, hogy könnyen összekapcsolhatók legyenek a nemrégiben bemutatott okostelefon-termékcsalád, a Xiaomi 13T készülékeivel. Az új, innovatív termékek az egészségi állapot és a sportteljesítmény folyamatos nyomonkövetésével, változatos kényelmi és hatékonyságnövelő szolgáltatásokkal épülnek be felhasználóik mindennapjaiba.

2023. szeptember 27. 15:47

Joule – az irodai munka új mértékegysége

Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva. 

2023. szeptember 27. 14:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59