Magyarországon is átalakul a Siemens

Kovács Attila, 2007. december 3. 16:30

A Siemens nemzetközi szervezetben folytatódnak a belső vizsgálatok, amelyre a Siemens AG egy független amerikai ügyvédi irodát kért fel, akik már felvették a kapcsolatot a Siemens Zrt. vezetésével is. Ennek feladata a múlt hibáinak feltárásával és a szabályzórendszer változtatásával a legmagasabb etikai szintű üzleti folyamatok biztosítása a Siemens szervezetében világszerte. A Siemens Zrt. vezetése elkötelezetten támogatja a transzparencia fokozását és az etikai előírások szigorítását, és együttműködik a nemzetközi programban.

A magyar Siemens Csoport felépítését is érinti a német anyavállalat elnök-vezérigazgatója, Peter Löscher által 2007. november 28-án nemzetközi sajtóközleményben bejelentett szervezeti átalakulás. Ennek lényege, hogy 2008. január 1-jétől a Siemens AG tevékenységeit három szektorba – Ipar, Energia és Egészségügy – szervezik át, amelyek összesen 15 divízió tevékenységét fogják össze. Az Ipar és az Energia szektoroknak egyenként hat divíziója lesz, míg az Egészségügynek három. A Siemens AG Igazgatósága a vállalat új szervezeti felépítését tükrözi majd a változások után: a tagok száma tizenegyről nyolcra csökken. A jövőben Peter Löscher vezérigazgató mellett a három szektor vezetője – Heinrich Hiesinger (Ipar), Wolgang Dehen (Energia), Erich Reinhardt (Egészségügy) – képviselteti magát az Igazgatóságban. A másik négy tag a továbbiakban a Pénzügyi és Kontrolling, a HR, Jogi és Compliance, valamint a Technológia területeinek felelős vezetőjeként vesz részt az Igazgatóság munkájában. A magyarországi szervezeti felépítés várhatóan követi az anyavállalat struktúráját, de a változások pontos részleteiről még nem született döntés, mivel a regionális leányvállalatokat érintő koncepció a tervek szerint a jövő év elején válik véglegessé.

Magyarországi eredmények

 

A 2006. október 1. és 2007. szeptember 30. közötti üzleti évben a Siemens Nemzeti Vállalat (Siemens Zrt. és a Siemens Investor Kft.) forgalma 57,8 milliárd forintról 73,7 milliárd forintra emelkedett, amely 27,5 százalékos növekedésnek felel meg. Az adózás utáni eredmény 1,9 milliárd forint volt. A német anyavállalat közben bejelentette: jelentősen átalakítják a Siemens AG szervezeti felépítését, amelynek részeként a Siemens portfoliójába tartozó tevékenységeket három szektorba szervezik át. Szentkuti László, a Siemens Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 11 céget magába foglaló Siemens Csoport jelentős üzleti sikereket ért el valamennyi fontos célpiacán az előző üzleti évben. Miközben a Siemens kommunikációs ágazata kivált a szervezetből és vegyes vállalatként a Nokia Siemens Networks keretei között, illetve a Siemens Enterprise Communications Kft. néven különválva végzi tevékenységét, a Siemens Zrt.-n belül tovább működő hét üzleti terület számos projekt kapcsán tovább erősítette technológiai partneri szerepét.

Néhány hazai projekt

 

Ipari területen kiemelkedő volt a nagymotorok szállítása a Hankook dunaújvárosi gyárba, a Heidelberg Váci Cementmű füstgázelszívó hajtástechnikájának cseréje, a Magyar Posta küldemény-feldolgozó rendszerének bővítése, és a fővárosi szennyvízcsatorna-hálózat monitoring rendszerének kialakításában való részvétel, ill a Belügyminisztérium tűzjelző rendszerének karbantartása. Informatikai területen jelentős megrendelésnek számított a Belügyminisztérium biometrikus útlevél bevezetéséhez kapcsolódó Microsoft migráció, illetve a Külügyminisztérium IP kommunikációs rendszerének kialakítása. Energetika és környezetvédelem területéről a szakolyi DBM biomassza-tüzelésű erőmű 20 megawattos gőzturbinájának szállítását emelhető ki. Közlekedési területen a Szajol-Mezőtúr vasúti vonal felújítása, a MÁV ceglédi pályaudvarának szállított biztosító berendezések, és a Pécsi Forgalomirányító Központ korszerűsítésének II. üteme érdemel említést. Egészségügyi területen a legmodernebb technológia jelent meg Magyarországon is: a Pécsi Tudományegyetem Radiológiai Klinikájának EU-támogatással finanszírozott Somatom Dual Source CT készülék és egyéb eszközök, illetve a Debreceni Egyetem Diagnosztikai Központjának szállított Axiom Artis dFA angiográfiás berendezés különösen számottevő. A jelentős megrendelések a vezérigazgató szerint egyértelműen azt támasztják alá, hogy a Siemens Csoport termék, szolgáltatás és megoldás kínálata mind az ipar, mind az energetika, mind az egészségügy területén megfelelő technológiai választ kínál a hazai piaci igényekre.

Az új vezérigazgató hivatalba lépését követően megerősítették a Siemens belső ellenőrzési tevékenységét, és akcióterv készül a jövőbeni intézkedésekre. Ennek részeként független compliance vezetőt neveztek ki 2007. november 5-étől Kühn János, az Ernst & Young szenior menedzsere személyben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09