World Communication Award: nemzetközi elismerés a BT-nek

Kovács Attila, 2007. december 5. 19:11

A BT (korábban British Telecom) elnyerte a minőségi ügyfélkiszolgálás díját az idei World Communication Awards londoni díjkiosztóján. Az elismerést a vezető globális iparági rendezvény keretén belül idén kilencedik alkalommal osztották ki. A megmérettetésen azokat az egyéneket és vállalatokat díjazzák, melyek innovációik és szolgáltatásaik alapján kiváló teljesítménnyel járulnak hozzá a jövő iparának épüléséhez.

Jó évet zárt a BT az elismerések terén: a jelenlegi minőségi ügyfélkiszolgálásért elnyert díj mellett idén 21CN hálózatáért megkapta a Konvergencia díjat, és bekerült a Legjobb globális operátor díj jelöltjei közé is. A díj áttörést jelent a BT számára, hiszen 2005-ben először került a jelöltek közé, tavaly pedig kiemelte teljesítményét a zsűri.

David Molony, a World Communications Awards (WCA) elnöke
így értékelt: „A telekommunikációs szektorban idén valóban sokat fejlődött az ügyfélszolgálati tevékenység, amit jól mutat a cím elnyeréséért folyó kiélezett verseny is. Mint eddig mindig, a WCA zsűrije az ügyfelek visszajelzései alapján hozta meg döntését most is. A BT Global Services ügyfeleinek ajánlólevelei valóban kitűntek a többi közül, többségük kimagasló elégedettségről számolt be.”

A BT 2005-ös és 2006-os kiváló eredményei (Legjobb új szolgáltatás, Legjobb globális szállító, és Ben Verwaayen, a BT vezérigazgatója számára megítélt Legbefolyásosabb személy a kommunikáció területén cím) kiegészítik a BT idei sikereit. Ezzel a vállalat a World Communications Awards díjazottjai között az elmúlt három év legtöbbször méltányolt operátorának számít.

Kulcsszavak: +céginfo BT

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05