Két új EU eljárás a Microsoft ellen

Kiss Ádám Zoltán, 2008. január 14. 19:12

A már-már lezárulni látszó pereskedésbe új fordulatot hoz, hogy az Európai Unió váratlanul két újabb eljárást indított a Microsoft ellen.

A szoftveróriás és az EU között évek óta húzódó pereskedésben az Unió kimondta, hogy a Microsoft visszaélt piaci helyzetével és ezzel vetélytársait egyenlőtlen helyzetbe hozta. Ezt a 2004-es döntést egy majd félmilliárd eurós rekordösszegű büntetés is kísérte, így meglehetősen elmérgesedett a helyzet az amerikai nagyvállalat és Brüsszel között. A döntés elleni fellebbezést azonban elveszítette a Microsoft, így 2007 októberében hivatalosan is beleegyezett a 2004-es döntés kívánalmainak betartásába. Ezzel gyakorlatilag megoldódni látszott a helyzet, amikor a mai napon az Európai Bizottság váratlanul bejelentette, hogy két újabb különálló trösztellenes eljárást kezdeményez. Az egyikben azt vizsgálják, valóban versenyszűkítő módon kínálja egyéb szoftvereivel együtt az Internet Explorert a vállalat, a másikban a Microsoft szoftvertermékeinek kompatibilitását vizsgálják más gyártók termékeivel, szintén versenyjogi szempontból. Az EWU illetékesei ugyanakkor kijelentették, hogy a két vizsgálat nem jelenti azt, hogy bizonyítékuk van a piacszűkítő magatartásra, csupán arról van szó, hogy valóban meg akarják vizsgálni a napi gyakorlatot. A háttérben mindenesetre könnyen az húzódhat meg, hogy az Opera böngészők tulajdonosa, illetve egy összeurópai szoftverszövetség bepanaszolta a Microsoftot az EU-nál. Az amerikai vállalat egyelőre nem kommentálta az eseményeket, - írja a BBC.

Kulcsszavak: Microsoft jog EU

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09