Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt a fejlődés az informatikai oktatás terén

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 24. 09:18

Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt fejlődés az informatikai oktatás területén az elmúlt években. A Microsoft elnöke mindezt szerdán Berlinben azon a nemzetközi tanácskozáson emelte ki, amelyet a cég szervez immár hagyományosan minden évben egy európai helyszínen.

Bill Gates ezzel összefüggésben arra utalt, hogy a magyar diákok egyre nagyobb része rendelkezik informatikai alapkészségekkel. Magyarország ezen a téren az egyik leggyorsabb emelkedést mondhatja magáénak - jelentette ki a Microsoft elnöke.

Az MTI értesülése szerint Bill Gates emlékeztetett: 2005-ben a Microsoft a magyar informatikai hatóságokkal együttműködve fejlesztett ki egy oktatási segédtankönyvet "101 tipp" címmel, amely azt a célt szolgálta, hogy segítse az informatikai eszközök alkalmazását az oktatás területén. A könyvet a Microsoft Magyarország finanszírozta, illetve fejlesztette ki a magyar tárca mellett több iskola közreműködésével. A 2005-ben megjelent könyv olyan sikeres volt, hogy azt lefordították angolra is, s azóta azt a Microsoft mintaként ajánlja mindazokban az országokban, ahol jelen van.

Kulcsszavak: Microsoft konferencia

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egyre fontosabb az internet az amerikaiak számára

Egyre nagyobb szerepet játszik az internet az amerikai lakosság életében.

2010. július 29. 10:24

Félmilliárd felhasználó fölött jár a Facebook

Félmilliárd felhasználó fölött jár a Facebook, amely hat évvel ezelőtt mindössze egy egyetemi közösségi oldalként indult.

2010. július 22. 10:02

A nyomtatottnál több elektronikus könyvet ad el az Amazon

Előnyben az e-könyvek: az Amazon már több könyvet értékesít az Egyesült Államokban elektronikus formában, mint hagyományos, nyomtatot kötetként.

2010. július 21. 14:41

Megjelent Ken Follett regényének kiterjesztett e-változata

Az elektronikus könyvpiac újdonságaként kiterjesztett elektronikus formában jelent meg A katedrális, Ken Follett híres regénye.

2010. július 21. 12:33

Kifejlesztették a digitális adatok "radírját"

Ami egyszer fent van az interneten, már nem törölhető - figyelmeztetnek újra meg újra a személyi tanácsadók, tanárok és adatvédők. A jövőben azonban lejárati idővel láthatják el fényképeiket és kommentjeiket a felhasználók egy német informatikusok által kifejlesztett digitális radír segítségével.

2010. július 19. 10:45

Cikkgyűjtő

További híreink

Nokia álommobil

2010. július 31. 18:10

15 percre tolta ki a határt a YouTube

2010. július 30. 07:43

Google-adatgyűjtést jelző böngésző plugin

2010. július 28. 18:24

70 milliárd pixel, avagy a világ legnagyobb panorámafotója: két rekordot döntöttek meg a magyar fiatalok

2010. július 27. 18:40

Hirdess online, megmondom, kit értél el

2010. július 27. 17:09

Legális lett a mobilok feltörése Amerikában

2010. július 27. 07:08

Letölthető a vadonatúj 3.6.8 - két nap után újból frissült a Firefox

2010. július 24. 17:27

Csak jövőre érkezik a Windows 7 első átfogó frissítése

2010. július 23. 10:11

Letölthető az új Firefox 3.6.7

2010. július 22. 08:01

Frissül a Google képkeresője

2010. július 21. 08:28
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu