Vahl Tamás az AAM új üzletfejlesztési igazgatója
Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. a magyar tanácsadó piac domináns szereplőjeként vezető pozíció elérését célozta meg a közép-kelet-európai régióban is. 2006-ban az AAM megalapította első leányvállalatát Romániában, s 2007-ben már további kilenc országban volt jelen.
A dinamikus növekedés fenntartásához az AAM vezetősége szükségesnek látta a menedzsment megerősítését, melyhez a stratégiai célokkal összhangban nemzetközi tapasztalatokkal és kapcsolatokkal is rendelkező szakembert keresett. Így mostantól Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. korábbi ügyvezető igazgatója felel az AAM sikeres üzletfejlesztésének - teljes, a hazai és külföldi piacokat egyaránt érintő - irányításáért.
Az SAP magyar képviselete Vahl Tamás csaknem nyolc éves vezetése alatt sikeresen ötvözte a globális világcég nemzetközi kultúráját a magyar sajátosságokkal.
A szakember a magyarországi informatika egyik meghatározó személyiségeként több szakmai szervezetben tölt be pozíciót: a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke és a Neumann János Számítástechnikai Társaság elnökségi tagja. Az információs társadalom fejlesztéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként 2005-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.
Kapcsolódó cikkek
- Új kereskedelmi igazgató a CHS Hungary Kft.-nél
- 16 évig posztjukon maradnak a Google vezetői?
- Telekommunikációs veterán az Interoute alelnöki székében
- Vezetőváltás a hazai Apple élén
- Új ügyvezető a Konica Minolta Magyarország élén
- Új ügyvezető az LLP Budapestnél
- Az EMC Magyarország Kft. megerősítette helyi szervezetét
- Új üzletágvezető a Microsoft Magyarországnál
- Új ember az SAP államigazgatási üzletágának élén
- Neal Woods a HP Képalkotási és Nyomtatási Divíziójának élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elindult a Magyar Klímacsereprogram
A minden negyedik magyar háztartásban megtalálható klímaberendezések közül a nagy energiafogyasztásúak cseréje még gyorsabban térülhet meg a Magyar Klímacsereprogram segítségével.
Minden második rendelést csomagautomatába kérnek a Vaterafutáron
A magánszemélyek közötti értékesítés hazai szintlépését mutatja, hogy a Vatera saját, a piactéren vásárolt tételek biztonságos és gyors továbbítását biztosító Vaterafutár szolgáltatásán keresztül minden második feladott csomag már valamelyik csomagautomatán keresztül jut el új tulajdonosához. A legtöbben könyvet és ruhát küldenek ezen a módon, de rengeteg zenei CD és DVD-film talál új gazdára automatán keresztül – sokan gyűjtői pénzérmét vagy háborús relikviákat is az átvétel e kényelmes módján veszik át.
Díjmentes roadshow-konferencia az Közép-Dunántúl Régió kkv-döntéshozóinak
A PP Konferenciaközpont a székesfehérvári Pénz, de honnan? roadshow-konferenciáján most is, mint 22 év óta minden évben összegyűjti a hazai kkv-k számára rendelkezésre álló kedvezményes, támogatott pénzforrásokat és a hatékonyságot növelő új módszereket.
A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított
A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.
Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen
Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.