A Yahoo még többet akar kisajtolni a Microsoftból

Genda Csongor Zoltán, 2008. február 10. 12:09

A Yahoo vezetősége, úgy tűnik, túlságosan alacsonynak tartja a Microsoft ajánlatát, ugyanis még többet szeretnének kapni a vállalatért.

A redmondi konszern múlt hétvégén jelentette be hivatalosan is, hogy felvásárolná a keresőpiac második legnagyobb szereplőjét, a Yahoot, s közel 45 milliárd dollárt ajánlottak az internetes cégért, ami akkor még 62%-kal több volt, mint annak reális értéke. Időközben azonban változott a helyzet, hiszen a keresőcég részvényeinek az árfolyama jócskán megugrott, a Microsoft-papírok pedig 14%-kal érnek kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a Yahoo részvényesei jobban járnának, ha tulajdonrészeiket a tőzsdén adnák el. Megbízható forrásokra hivatkozva  a New York Times hírül adta, hogy a Yahoo méltatlannak tartja a 45 milliárdos vételi ajánlatot, a vállalat pedig ezért inkább affelé tendál, hogy megőrizze függetlenségét, akár egy a Google-el kötött reklámszerződés árán is.

A Yahoo vezetősége egyelőre még nem hozott döntést, hiszen a döntéshozók egy része azt javasolta, hogy próbálják meg rávenni a Microsoftot, hogy ajánljon a keresőcégért egy magasabb összeget, a bizottság másik fele viszont az önállóság megőrzését támogatja.

Kulcsszavak: Yahoo Microsoft +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09