Rekord árbevételt realizált a SAS

forrás Prim Online, 2008. február 14. 15:20

A vezető üzleti intelligencia (BI) szállító SAS csoport szintű forgalma 2007-ben 2,15 milliárd dollárt tett ki, ami növekvő mértékű, 15 %-os emelkedést jelentett a korábbi évhez képest. A SAS Magyarországon 2007-ben a nemzetközi eredményekhez hasonló forgalomgyarapodást ért el. Ennek hátterében elsősorban az adatintegrációs, üzleti intelligencia és analitikus platformra épülő megoldások iránti fokozódó hazai kereslet húzódik.

A SAS forgalomnövekedése a leányvállalatok szintjén kiegyensúlyozottan jelentkezett az amerikai földrészen és az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet, Afrika), ahonnan a bevétel 44 és 45 százaléka származott, míg Ázsiából az árbevétel 11 százaléka eredt. Tavaly a SAS ügyfélköre nemzetközi szinten 1100 új vevővel bővült: 2007-ben többek között az alábbi vállalatok terjesztették ki jelentősen SAS alkalmazásaikat, illetve csatlakoztak újonnan a SAS ügyfélköréhez: Danone, Danske Bank, Dresdner Bank,  HSBC, Korea Power Exchange, National Geographic Society, National Health Service (America), Sanofi Aventis,  Sephora USA Inc., Teleflora és a Vetas. Magyarországon is kiemelkedő eredményt ért el a SAS; újabb termékekkel erősített meglévő ügyfeleinél, például a K&H Banknál, az OTP Banknál, az Unicredit Banknál, az APEH-nál és a MÁV-nál, illetve új ügyfelei 2007-től többek között a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal valamint a T-Systems Magyarország.

„A strukturált és strukturálatlan formában rendelkezésre álló adatok mennyisége folyamatosan bővül a legtöbb szervezetnél. Ez a tendencia a SAS számára növekvő piacokat jelent ” - nyilatkozta Jim Goodnight ügyvezető igazgató. „Amíg leül a por a BI piac konszolidációja körül, mi gond nélkül összpontosíthatunk arra, amit az ügyfeleink akarnak. Ez nem más, mint a nyers adathalmazok hasznos, megbízható, aktuális információkká való alakítása, tényalapú üzleti döntések meghozatalához. ”
Annak ellenére, hogy a szoftveripari elemzők lassuló növekedést jósoltak a BI-piacra vonatkozóan, Goodnight kijelentette: „Optimisták vagyunk. Üzleti intelligencia platformunk, mélyanalitikai és ipari megoldásaink megkülönböztetnek bennünket a többi, lekérdezésre és riportolásra szakosodott BI szállítótól.”

Eredményes partnerkapcsolatok

2007-ben a SAS két jelentős stratégiai együttműködést jelentett be. Megkezdődött a SAS és a Teradata Corporation adattárolási termékeinek integrációja, illetve globális szintűre emelkedett a SAS és az Accenture üzleti intelligencia szolgáltatásokra vonatkozó együttműködése.  A SAS bővülő partnerhálózata az értékesítés 17%-át adva nagy mértékben hozzájárult a vállalati növekedés elősegítéséhez.

Az ipari elemzők megerősítik a SAS irányválasztásának helyességét
A piacelemzők a közelmúltban megerősítették a SAS iparágak közötti alkalmazásokra, illetve iparágspecifikus BI-eszközökre irányuló, innovatív és rugalmasságra törekvő stratégiai elképzeléseinek helyességét. Az egyik irányadó  IT kutató-és tanácsadó cég, a Gartner, 2008-as üzleti intelligencia „mágikus négyzetében”, vezetőként helyezte el a SAS-t. Egy másik piackutató cég, a The Forrester Wave alelnök-vezető elemzője, Paul D. Hamerman szerint a SAS olyan üzleti megoldásokat kínál, melyek „különlegesen mélyrehatóak a prediktív előrejelző adatelemzés, a költség-és nyereségmenedzsment, valamint az iparág-specifikus megoldások terén.”

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05