Web 2.0 Symposium a Millenárison
A tavalyi Web 2.2 Symposium sikerét követően az Agria Produkció Kft. idén március 4-én, a budapesti Millenáris Park Teátrumában rendezi a Web 2.0 Symposium című rendezvényét.
Az egynapos program előadásai között az érdeklődők a web kettő fogalomköreiből felhasználói, üzleti és marketingtémákról hallhatnak előadásokat.
A web 2.0 kifejezést Dale Dougherty, az amerikai O'Reilly Hálózat elnök-vezérigazgatója, valamint kollégája, Craig Line említette először 2004 során egy közös előadásukban. A kifejezés olyan második generációs internetes szolgáltatásokat takar, amelyek alapja a közösség; azaz a felhasználók közösen készítenek és osztanak meg egymással tartalmakat. A korábbi, első és másfeledik generációs szolgáltatásokkal ellentétben, amelyek esetében a tartalmat a szolgáltatást nyújtó fél biztosította, a webkettes szolgáltatásoknál a szerver gazdája csak a keretrendszert biztosítja, míg a tartalmat maguk a felhasználók töltik fel, hozzák létre, osztják meg vagy véleményezik. Az interaktivitás és a fogyasztók egymással folytatott kommunikációja nyomán napjainkban számtalan website köré szerveződik ilyen jellegű online közösség.
A konferencián a 35 előadó között szerepel többek között Simó György és Winkler János, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgató-helyettesei, Szabó György, a Sanoma Budapest Zrt. vezérigazgatója, Balázs Csaba, az Econet.hu elnöke, valamint Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója.
A kiemelt témák közé tartoznak a PC utáni korszak kihívásai, az orvoslás jövője a virtuális világban, a web 2.0 szerepe a vállalati gyakorlatban, vagy a webkommunikáció és innováció a marketingben.
Az idei Web 2.0 Symposiumon első alkalommal kerül átadásra a Szupernóva-díj is. Ezt az arra három legérdemesebb honlap nyerheti el, melyek kitűnnek igényes tartalmukkal, egyedi műszaki megoldásaikkal. Az 1 000 000 összdíjazású díjról egy szakmai zsűri dönt.
A Web 2.0 Symposium részletes programja és a részvétellel kapcsolatban további információ az alábbi weboldalon olvasható.
Kapcsolódó cikkek
- Adobe webtechnológiai konferencia
- Külsős fejlesztőket is beenged rendszerébe a MySpace
- Bill Gates szerint Magyarországon kiemelkedően gyors volt a fejlődés az informatikai oktatás terén
- Magyar Bálint is felszólalt a Microsoft által szervezett berlini konferencián
- Scrabble: megszűnik a játék népszerű online változata?
- Google: magyar nyelvű súgócsoport webmestereknek
- Videómegosztó portál értelmiségieknek
- Bíznak a felhasználók a közösségi oldalakban
- 50 nap múlva: Barcelona újra várja a mobilvilágot
- Új online közösségi csereprogram tanárok számára
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Itt a Microsoft MI-alapú virtuális asszisztense
Épp most lépünk be a mesterséges intelligencia által meghatározott korszakba – egy olyan új világba, amelyben alapvetően változik meg a technológiához való viszonyunk, és az is, hogy milyen előnyöket kínál számunkra a technológia.
Erre nem számítottunk – megtorpant az online kiskereskedelem
Az idei II. negyedévben mind értékben, mind a vásárlások számában visszaesett az online boltokban bankkártyával fizetett tranzakciók száma az év első három hónapjához képest. Ennek ellenére minden 5. bankkártyával itthon fizetett forintot webshopokban költünk el – derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás a Telekomnál
2023. szeptember 24-étől a Magyar Telekom 29 üzletében és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a hallássérült ügyfelei akadálymentes kiszolgálása érdekében.
MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric
Mesterséges intelligencia (MI) megoldással egészíti ki EcoStruxure Resource Advisor megoldását a Schneider Electric, a lépésnek köszönhetően a vállalati döntéshozók még gyorsabban férhetnek hozzá a cégük energiafelhasználási és fenntarthatósági adataihoz. Az új rendszer zártkörű béta tesztje szeptemberben indul és várhatóan az év végén, illetve 2024 elején lesz szélesebb körben is elérhető.
Új közösségi platformmal hóditja meg a magyar milliárdos vállalkozó a világot
2004-ben költözött Írországba, majd a világ számos pontján is élt Joe Bitter, vagyis Bitter József. A 76 országban működő E-commerce vállalkozásairól ismert magyar származású üzletember korai kriptovaluta portfóliójával emelte új dimenzióba a karrierjét. Noha a vállalkozó ma már elégedetten dőlhetne hátra, Bitter Józsefnek mégis van egy szívügye: szeretne luxustermékeket elérhetővé tenni a vásárlók legszélesebb körének, és egyben a legmagasabb profitot garantálni az eladóknak, ezért egy új elveken működő közösségi platformot fejlesztett ki.