VIII. BME 24 órás Nemzetközi Programozóverseny elődöntő
A Challenge24 szervezőgárdájának jócskán akad dolga, ugyanis a verseny már javában zajlik. Február 17-én éjfélkor zárult a csapatok regisztrációja. Egy héttel később, február 24-én tartották az online elődöntőt.
A regisztrált háromfős csapatoknak öt óra alatt összesen nyolc egymástól független algoritmikus jellegű problémát kellett megoldaniuk, amely feladatokat a BME műszaki informatika szakának doktorandusz hallgatói készítettek: Darabos Dániel, Tran Thanh Long, Németh András, Zsbán Ambrus és Horváth Illés.
Az 35 nemzet 207 csapata közül 27 került a döntőbe a tavalyi verseny dobogósain kívül. A legjobb hazai csapat a Blue Screen Development lett, a 10. helyen végeztek. A legtöbb pontot a Team Eljakim nevű holland csapat szerezte, akiknek sikerült a határidő előtt az összes feladatra helyes megoldást elküldeniük.
Az elődöntő február 24-én délelőtt tíz órakor vette kezdetét, amikor is az interneten hozzáférhetővé vált a nyolc feladat, melyek megoldásához öt óra állt a versenyzők rendelkezésére. Ez rövid idő ahhoz, hogy csapaton belül egy ember oldja meg az összes feladatot – csapatmunkára, feladatmegosztásra már a verseny ezen szakaszában is szükség volt. A feladatok fogadásáról külön erre a célra fenntartott szerverekkel gondoskodtak a szervezők. A versenyzők azonnali visszajelzést kaptak megoldásaik helyességéről.
A verseny következő és egyben utolsó állomásának, a 24 órás budapesti döntőnek május 2-4. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ad otthont. A helyszín kialakításában és a rendezvény lebonyolításában a Simonyi Károly Szakkollégium és a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete közösen vesz részt.
Itt a versenyzőknek egy meglehetősen összetett problémával kell 24 óra alatt megbirkózniuk. Problémamegoldó-, kódíró képességüket, csapatmunkájukat és széles informatikai jártasságukat mérhetik össze, tehetik próbára.
A hivatalos eredmények megtekinthetők és a döntő élő webcam közvetítése is látható lesz a verseny honlapján, a http://www.challenge24.org címen.
Kapcsolódó cikkek
- Még tizenkét napig lehet nevezni a VIII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyre
- VIII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Befejeződött a Microsoft WTW ’07 .NET Fejlesztői Versenye
- Microsoft 24 órás programozói verseny
- Magyar csapat az üzleti terv verseny kaliforniai döntőjében
- Nemzetközi weboldalépítő verseny
- Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság masszázzsal
- WCG 2007: Verseny a számítógépek előtt és a kifutón
- A Microsoft bejelentette az idei Imagine Cup győzteseit
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba iskoláit
Több mint négyszáz számítógéppel szerelik fel Békéscsaba oktatási intézményeit az unió által is támogatott pályázat segítségével - közölte a város polgármestere.



