Tényállástól az akcióig: újszerű tudásmenedzsment szoftver a hazai bűnüldözésben

Kovács Attila, 2008. március 4. 16:22

A Montana Zrt. mai sajtótájékoztatóján Vadász Pál elnök-vezérigazgató, illetve Békési Tamás és Bundschuh Gábor, a társaság szakemberei működés közben mutatták be a cég saját fejlesztésű tudásmenedzsment keretrendszerének legújabb, az ORFK részére készített alkalmazási programját. Az Infovadász szövegbányász szoftver, amely a legmodernebb kereső technológiák alkalmazásával, a legösszetettebb információhalmazban is képes gyorsan és hatékonyan megtalálni a keresett fogalmakat és összefüggéseket.

Az ORFK-nak átadott Infovadász segítségével a rendőrség nyomozói a rendelkezésre álló strukturálatlan szöveges adathalmazokban és adatbázisokban – a korábban információkeresésre szánt idő 9 százaléka alatt – megtalálják a releváns információkat. A különböző bűncselekmények tartalom alapján összekapcsolhatók, az egyes információtöredékek csoportosíthatók, ezáltal korábban nem látszó összefüggések és tendenciák felismerhetővé válnak. Az Infovadász rendszer használata mind a bűnüldözés, mind a bűnmegelőzés hatékonyságát növeli.

Vadász Pál, a Montana elnök-vezérigazgatója szerint az Infovadász tartalom- és tudásalapú megoldásai a bűnüldözés mellett a közigazgatás számos területén alkalmazhatóak, eredményes lehet az egészségügy, az orvosi, a biokémiai és a gyógyszerkutatások világában, nagy szolgálatot tehetnek a banki és a biztosítási területen, de az ügyvédi irodák és a marketingcégek is profitálhatnak a használatából. A tudásmenedzsment rendszer a levéltárak számára is kiváló megoldás, a jövő kutatóközpontjainak pedig elengedhetetlen informatikai eszközévé válhat. Kérdésre válaszolva a Montana első embere elmondta, évente 1-2  nagyobb projekt és néhány kisebb projekt megvalósítására vállalkoznának, ami 180-400 millió forint bevételt jelentene a társaságnak.

„A hagyományos kereső lényege, hogy keres. A ma széles körben használt keresőprogramok hihetetlen számú találatot eredményeznek, melyek áttekintéséhez tulajdonképpen további, intelligens keresőkre lenne szükség. Az Infovadász másképpen fogja fel a feladatot: az Infovadász veleje, hogy talál. A végtelen sok találat helyett a tartalmilag fontos és releváns információkat találja meg. Használatával az elektronikus formában meglévő adatokból a tapasztalatok szerint 60%-kal több tartalmilag releváns információt nyerhetünk, a jelenleg keresésre fordított idő 9 százaléka alatt” – emelte ki a rendszer legfontosabb tulajdonságát Vadász Pál.

Az ORFK részére 2007. október végén átadott tudásmenedzsment programrendszert a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési pályázat keretében elnyert 400 millió 600 ezer forint vissza nem térítendő támogatásból és 193 millió 308 ezer forint önrész keretösszegből, 24 hónap alatt hozta létre a Montana Zrt. által vezetett konzorcium, melynek tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI) és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete (MTA NYTI) is. Az „Európai Rendőrségek számára Tudásmenedzser Szakrendszer kifejlesztése” elnevezésű pályázat keretében az ORFK-nál pilot projektként megvalósított Infovadász alkalmazás nyelvi adaptálás után bármelyik európai rendőrségnél bevezethető.

2007. novembere óta, szintén a Jedlik Program keretében elnyert 755 millió 130 ezer forint vissza nem térítendő támogatással, valamint 145 millió 450 ezer forint önrésszel, a Montana által vezetett konzorcium a Vám- és Pénzügyőrség részére fejleszt egy újabb Infovadász alkalmazást, ez esetben egy vám specifikus tudásalapú támogató rendszert, a Szegedi Egyetem és az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet részvételével.

A Prím kérdéseire kapott válaszok:

  • a Verity/Autonomy keretrendszerrel fejlesztett eszköz 26 nyelvet támogat, az adatbázisokkal való összekapcsolásnál a tárolt információk formátuma szinte lényegtelen, hiszen az Infovadász majd minden létező formátummal elboldogul;
  • a rendszert metaadatokkal, tartalomelemzéssel, az elérési utak megadásával irányíthatjuk; az általa talált, számunkra fontosabb dokumentumokról értesítést küld,; a rendszer "tanítása" során  megszerzett információt rendszerezi; képes akár kapcsolatot is keresni hasonló érdeklődésű más felhasználókkal. 
Kulcsszavak: tudásmenedzsment Montana

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nemzetközi nagyágyúk beszélnek Budapesten a legfrissebb mesterséges intelligencia trendekről

Október 5-én és 6-án először jelentkezik a Compass Tech Summit, melyre a világ minden tájáról több mint 1.200 szakembert várnak a szervezők a Magyar Vasúttörténeti Park indusztriális miliőjébe. 

2023. szeptember 22. 15:49

Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak

Két ütemben, 10-10 ezer laptopot kapnak Budapest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya vármegye diákjai mintegy 4 milliárd forint értékben. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) húszezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök öt vármegye tanulói és pedagógusai számára biztosítják a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit.

2023. szeptember 22. 12:47

Európa legjobb 400 egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem a QS ranglistáján

A top 400 között szerepel a győri Széchenyi István Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet friss, szeptember 20-án közzétett európai ranglistáján. Az intézmény sikerét elsősorban kiváló vállalati megítélésének és a részidős képzések iránti magas nemzetközi hallgatói érdeklődésnek köszönheti.

2023. szeptember 21. 20:47

Az LG ThinQ okosotthon-platformról hamarosan több márka termékeit is irányíthatjuk

Az LG Electronics (LG) hamarosan elérhetővé teszi a Home Connectivity Alliance HCA 1.0 specifikációjának első kereskedelmi implementációját, amely az LG ThinQ okosplatformon keresztül lehetővé teszi a különféle márkájú készülékek összekapcsolását. Ez év végére a felhasználók az LG ThinQ alkalmazáson keresztül többek közt olyan márkák eszközeit is vezérelhetik majd, mint a Samsung vagy a Vestel, így kényelmesen kezelhető, teljeskörűen összekapcsolt okosotthon-ökoszisztémát alakíthatnak ki.

2023. szeptember 21. 19:21

Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök

A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása. A független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató ezen szeretne változtatni: a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakmai partnerségével középiskolás lányoknak ingyenes tehetségprogramot indít.

2023. szeptember 21. 15:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59