Mobilinternet: a lakosság 54 százaléka elérheti a széles sávot

A harmadik generációs mobil szolgáltatásokról (3G - UMTS) tartott fórumon Winkler János kifejtette: a magyar piacon 110 százalékos a mobil-ellátottság. Ezen belül az MT-csoporthoz tartozó T-Mobile-nak mintegy 5 millió ügyfele van, piaci részesedése 44 százalék.
Tavaly a T-Mobile 3G-és ügyfeleinek száma a háromszorosára nőtt, azt azonban nem közölték, hogy hány ilyen előfizetőjük van.
Az elmúlt évben a mobil széles sávú felhasználás elsősorban a hordozható számítógépek elterjedése miatt következett be. A mobilkészülékeken internetezők száma várhatóan ez év közepétől nő majd gyorsabban, amikor már sokkal több olcsóbb HSDPA-képes telefon kapható majd a piacon.
A konferencián Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke elmondta: Magyarországon és Európában ugyanaz a cél, növelni a széles sávon internetezők számát.
A szabályozásról elmondta: az NHH arra törekszik, hogy kiszámítható módon támogassa a távközlési piacot, növelje a versenyt, ezen belül például a széles sávú elérések számát.
Az elnök az adatroaming kapcsán kifejtette: az lenne jó, ha nem kellene szabályozóknak meghatározni az árat, hanem ezt a versenypiacon működő mobilcégek maguk csökkentenék elfogadható szintre.
Kapcsolódó cikkek
- ETAPS: magyar jelentkezőket várnak
- Artklikk-ETIK: közösségi tartalmak szélessávú mobil internetre
- IMA Konferencia a hálózati kommunikáció lehetőségeiről
- UMTS Fórum Budapesten
- GSMA díj a Fujitsu Siemensnek
- Összefoglaló az első Adobe webtechnológiai konferenciáról
- A mobilfizetés jelene és jövője a III. magyarországi mobilkonferencián
- Web 2.0 Symposium a Millenárison
- Mit tehetünk a 37500 Ft-os perdíjak ellen?
- Bemutatta a 3G utódját a Nokia Siemens
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro
Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását.
Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro
Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít.
Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom
A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.
A Rakuten Viber és a Spotify egyesíti erőit
A Rakuten Viber bejelentette partnerkapcsolatát a Spotify globális zenei streaming platformmal. A Viber több százmillió felhasználójának kínál három hónapos ingyenes próbaidőszakot a Spotify Premium előfizetéshez, illetve régiótól függően akár 90%-os kedvezményt a szolgáltatásra.
Új élmények várnak Budapest Óriáskerekén a Samsung Galaxy S23 Ultrával
A Samsung május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé. A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg a nem mindennapi élményt, bizonyítva, hogy a Nightography, éjszakai felvételek funkcióval a legjobb pillanatok részletgazdagok és felejthetetlenek maradhatnak még napnyugta után is.