Brit dizájn-nagydíj a "százdolláros" laptopnak

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 20. 09:01

A fejlődő országokban tanulók igényeire szabott, kurblizással feltölthető laptop nyerte el a Brit Insurance biztosítótársaság formatervezői nagydíját.

Yves Béhar, a laptop tervezője a londoni Dizájnmúzeumban vette át a díjat. Az elismerés - mint mondta - a "hab a tortán" a Minden Gyereknek Laptopot (OLPC) program számára, amely Deyan Sudjic, a múzeum igazgatójának szavai szerint "nemes kezdeményezés egy gonosz világban."

Az OLPC 2005-ben indult, célja, hogy a harmadik világ gyermekei is korszerű számítógéphez juthassanak. A készüléket a világhírű Massachusetts Institute of Technology (MIT) amerikai kutatóegyetemen fejlesztették. Energiaigénye 90 százalékkal kisebb a standard laptopokénál és kézi erővel (kurblizással) vagy napenergiával is feltölthető. A zöld-fehér masina vízálló, 50 Celsius-fokos melegben sem mondja fel a szolgálatot és a képernyője erős napfényben is jól olvasható.

Az idén először kiosztott Brit Insurance Design Award nyertesét az utóbbi 12 hónap több mint 100 formatervezői produktuma közül választották ki. A jelölteket hét csoportba sorolták, a kategóriánkénti eredményt a múlt héten hozták nyilvánosságra. A legjobb építészeti dizájn például a Madárfészeknek becézett új pekingi olimpiai stadion, a közlekedés kategória nyertese pedig egy gyermek-kerekesszék, amelynek méretét aszerint lehet állítani, hogy hol tart a gyerekek a növésben.

A hét első közül került ki a fődíjas, az úgynevezett százdolláros laptop. "A gyerekek vágyainak és igényeinek megfelelő készüléket akartunk fejleszteni, amely olcsó és energiatakarékos is egyben és fordulatot hoz a számítógép-dizájnban" - mondta Yves Béhar. A tervező hangsúlyozta: egyetlen újítást sem védettek le, semmi akadálya, hogy az alacsony fogyasztású, olcsó modellek a nyugati piacon is megjelenjenek.

A gép előállítási költsége a tervezettnél némileg magasabb, 180 dollár (30 ezer forint). Tavaly novemberben jelent meg, azóta nagyjából 600 ezer talált gazdára Perutól Etiópián át Mongóliáig - áll a londoni The Guardian honlapján megjelent beszámolóban.

A Dizájnmúzeum a Brit Insurance Design Award egész mezőnyét bemutató kiállítást rendezett. A tárlat április 27-ig látható.

Kulcsszavak: notebook

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09