Közel száz résztvevő a MIK 2008. évi workshopján

Kovács Attila, 2008. március 20. 16:22

A Mobil Innovációs Központ (MIK) harmadik projektévének eredményeiről rendeztek ma konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián.

Köszöntőjében Pap László, a MIK elnöke kitért rá: erősödtek a MIK k+f kapcsolatai; felvették az illetékes kkv vállalatokkal a kapcsolatot; a múlt év végéig 14 projekt know-how leírása született meg; nyolc integrált projekt bemutatására és nyolc demonstrációra kerül sor a workshop folyamán. A MIK továbbélésének a támaszai között említette az ipari szerződések erősítését, a projektekben született eredmények értékesítését, dedikált NKTH pályázatokon való indulást. Híreink szerint a MIK harmadik projektévének (2007-2008) támogatási költsége 330 millió forint. További újdonság: az EU teszthálózatába kapcsoltan a MIK részt vett az Anemone projektben.   

Bevezető eladásában Papp Dávid, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) képviselője kiemelte: a MIK valamennyi célját sikerült megvalósítania. Az NKTH 2008. évi stratégiai céljai kettősek: az egyik a Nemzeti Technológiai Program (NTP), a másik a Nemzeti Innovációs Versenyközpontok Program (NIVP). Az NTP a technológiai alapú innovációk támogatásáéra, versenyképes termékek és szolgáltatások kifejlesztésére irányul (informatikai megoldások, mobiltechnológiák). Az NIVP végrehajtása során néhány olyan tudásközpont kiválasztásának elősegítése a cél, amelyek képesek betörni egy-két réspiaci területre.  
 
Az integrált MIK-projektek előadói a következő témákra tértek ki:

  • mobilhálózatok rádiós forgalmi vizsgálata, erőforrás-menedzselése és az
  • átvitel hatékonyságát javító algoritmikus eljárások; 
  • jövőbe mutató rádiós technológiák;
  • intelligens munkahely;
  • hálózati erőforrások optimális tervezése;
  • a MIK teszthálózat hasznosítási lehetőségei;
  • heterogén vezetékes és mobil rendszerek integrálása;
  • kohéziós infrastruktúrák kidolgozása 3G és B3G rendszerek számára;
  • mobilszolgáltatások és alkalmazások fejlesztése;
  • felhasználói viselkedés vizsgálata.
Kulcsszavak: MIK mobilszolg

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09