Kedden indult az elektronikus civil adatbázis

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 9. 09:49

Kedden indult az elektronikus civil adatbázis, amelyben bárki kereshet a magyarországi társadalmi szervezetek és alapítványok hatályos adatai között - jelentette be közös keddi sajtótájékoztatóján Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke, valamint Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

Lomnici Zoltán elmondta: az elektronikus jegyzék létrehozásának egyik fő célja az volt, hogy kontrollálhatóak legyenek ezek a szervezetek, hiszen évente 300-500 milliárd forinttal gazdálkodnak. Arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy ennek az összegnek döntő hányadát a megközelítőleg 77 ezer nyilvántartásba vett társadalmi szervezetnek és alapítványnak csupán öt százaléka jegyzi. Hozzátette: az igazi megoldás ezért az lesz, ha ezeknek a gazdasági szempontból legjelentősebb szervezeteknek is lesz egy különálló megbízható adatbázisa. A mostani listán, amelyet az OIT hivatala működtet és naponta frissít, az érdeklődő megtalálhatja többek közt a keresett szervezet nevét, székhelyét, típusát és nyilvántartási számát.

Nagyon gyorsan fejlődik a civil szféra, amely lefedi az élet szinte minden területét, ezért is volt szükség egy ilyen jellegű oldalra - fűzte hozzá Simon Gábor államtitkár. A sajtótájékoztatón eléhangzott: a fejlesztés a bíróságok részéről e lista elkészültével nem áll meg, ugyanis tervezik az elektronikus nyilvántartásba vétel és változás-bejegyzés lehetőségének megteremtését is. Az országos civil adatbázis a bíróságok központi honlapjáról a www.birosag.hu oldalról érhető el.

Kulcsszavak: jog e-government adatbázis

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09