Nem felelnek meg az OOXML szabványnak az Office 2007 dokumentumok

Milkovits Gábor, 2008. április 21. 20:30

Alex Brown, az ISO Office Open XML elektronikus dokumentumszabványért felelős illetékese egy blogbejegyzésében azt írta, hogy a jelenlegi MS Office 2007-tel készített dokumentumok nincsenek összhangban az elfogadott szabvánnyal.

Brown a szabványleírásban meghatározott szigorú és átmeneti sémák alapján is tesztelte a Microsoft Office 2007 dokumentumokat, ám azok egyik esetben sem mentek át a vizsgán. Ennek okát a szabványügyi szakember hamar megfejtette; az egy hónappal ezelőtti második ISO-szavazás előtt ugyanis a jobb esélyek érdekében módosítottak az OOXML specifikációkon, és azok ebben a módosított formában kerültek végül elfogadásra, ISO/IEC 29500 szabványként. A gyakorlatban azonban ezeket a változtatásokat a Microsoft nem vezette be az OOXML-alapú Office 2007 dokumentumok esetében, azaz ezek most nem felelnek meg a szabványnak.

Brown blogjában úgy nyilatkozott, természetesen bízik abban, hogy a Microsoft mihamarabb összhangba hozza az OOXML-alapú Office dokumentumokat az ISO szabvánnyal. Egyes szakemberek úgy vélik, hogy a szoftverkonszern ezt egyáltalán nem fogja elsietni, mások szerint viszont a redmondi cég ezúttal valóban ki szeretné aknázni a szabványosítást annak érdekében, hogy fenntartsa irodai szoftvercsomagjának hegemón helyzetét a piacon.

Brown azt tervezi, hogy hamarosan megismétli a tesztet a korábban szabványosított, nyílt forráskódú Open Document formátummal (ODF). Az eredményre állítólag ő maga is kíváncsi.
 

Kulcsszavak: Office szabvány

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Tudjuk, hogy kritikus a jelszavak cseréje, de mégsem tesszük meg

Egy friss felmérés szerint bár a lakosság háromnegyede gondolja úgy, hogy meg kell változtatni bizonyos időközönként az online felületeken használt jelszavakat, egyharmaduk nem teszi ezt meg. Sőt, az internetes vásárlók ötöde minden felületen ugyanazt a belépési azonosítót használja. A biztonságos internethasználathoz azonban elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk az ilyen alapvető adatvédelmi beállításokkal. Éppen ezért az OTP Mobil egy edukatív, online információs kampányt indított, melyben gyakorlati, egyszerűen alkalmazható tanácsokkal, tippekkel látja el az internetezőket. 

2024. április 12. 10:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09