Teljesen ingyenes album a neten a Nine Inch Nails-től

Kiss Ádám Zoltán, 2008. május 6. 08:31

A korábban hasonló megoldással kísérletező Radiohead-et elítélő zenekar utolsó albumát mégis a brit zenekarral megegyező formában adta közre.

A ma már rockveteránnak tekinthető Nine Inch Nails bejelentette, hogy legújabb és egyben legutolsó albumát The Slip néven ingyenesen elérhetővé teszi az interneten. Az ügy érdekessége, hogy az In Rainbows című lemezével új médiahatárokat feszegető Radiohead-et annak idején elítélték, kijelentve, hogy csupán marketingfogásról van szó. A Radiohead ingyenesen tette letölthetővé lemezét, ám adományokat is elfogadott, illetve a felhasználók maguk szabták meg, mennyit fizetnek a lemezért. A Nine Inch Nails hasonló helyzetbe került, mint az angol együttes, mivel az ő szerződésük is most járt le a nagy kiadóknál, így nem volt megkötve a kezük. A Nine Inch Nails előző lemezéért 5 dollárt kért, most azonban ezen is túllépett. Az együttes weboldaláról nem csak hogy ingyenesen, de digitális jogvédelem nélküli fájlokban tölthető le a teljes album, a legkülönbözőbb formátumokban, mint például MP3, FLAC, M4A, vagy WAVE. Tény, hogy mivel a zenekar a Creative Commons licencet alkalmazza a hanganyagra, annak szabad nem-kereskedelmi felhasználását, remixelését támogatva, továbblépett a Radiohead modelljén, ám ha mégis állnának esetleg marketing szempontok is a háttérben, ez a megjelenés már aligha okoz olyan meglepetést mint úttörő, ám valójában jóval szerényebb elődje.

Kulcsszavak: mp3 zene onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05