Önkormányzati adatvagyon-hasznosítás Oracle eszközökkel

forrás Prim Online, 2008. május 6. 11:35

Budapest XVIII. kerületének önkormányzata az adatvagyonának publikálása céljából az Oracle technológiáira épülő adattárházat, illetve ehhez kapcsolódóan dokumentumkezelési rendszert és portált hozott létre.

Az Európai Unió politikájának egyik kiemelt kérdése a felzárkóztatás, a területi különbségek leküzdése, amelyhez az infrastruktúra kiépítésén, a szolgáltatási megteremtésén és az ösztönzésén át vezet az út. Ennek jegyében vezette be Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata az új informatikai rendszert, amely a birtokában levő adatok megosztásával segíti a szervezetek és a magánszemélyek tevékenységét.

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) 4.3.2-es programján 2005 -ben nyert pályázatot az Önkormányzat. Mivel már eddig is több Oracle terméket használtak, a megvalósításnál most is követelmény volt a meglévő Oracle eszközük alkalmazása, illetőleg Oracle technológiák használata. A projekt lebonyolítását az (akkori nevén) Delta Elektronik Kft végezte, alvállalkozókkal (Combit Kft, Breona Kft. stb) együtt. A projekt során kialakítottak egy adattárházat, amibe az önkormányzat publikus adatai –  sok esetben emberi beavatkozás nélkül – betöltődnek. Hasonlóan a publikus  dokumentumok egy Oracle IDMS alapú dokumentumkezelőbe kerülnek ahonnan a lakosság illetve a vállalkozók számára is elérhetők lesznek.

A projekt keretében elindítottak két Oracle portál is, egyiket a hivatal dolgozóinak intranetként való használatra tervezték, a másik a nagyközönség számára is rendelkezésre áll. Az adatok megjelenítésére, csoportosítására Application Express alapon fejlesztett modulok szolgálnak. Ezzel az eszközkészlettel többféle adatcsoport (városfejlesztés, gazdálkodás, oktatás) adatai érhetők el, keresésekkel és listázásokkal. Az eredmény többféle (html, pdf, txt) formában is előállítható. Az adatok egy része a kerület ingatlanaival is kapcsolatba hozható, ezért a keresés és az eredmények megjelenítése akár térképen is történhet.

A projekt 2007 szeptember végén zárult, jelenleg adatfeltöltés és beüzemelés zajlik. Mindezek eredményeképpen, illetve a szaporodó adatmennyiséget figyelembe véve, a kerület lakosai, vállalkozásai és minden érdeklődő és kutató hasznos információforrást talál a www.essentia.hu oldalon.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2019. szeptember 9. 23:51

Az ESET az egyetlen kihívó a végpontvédelem területén

2019. szeptember 3. 13:26

30 év a hazai KKV vállalkozások fejlesztéséért

2019. szeptember 1. 13:27
online sportfogadás