Közel félmillió dokumentum a megújult Nemzeti Digitális Adattárban

Kovács Attila, 2008. május 6. 19:15

Május 6-án a Millenáris Parkban tartott sajtótájékoztatón mutatták be a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) megújult szolgáltatásait és honlapját. A házigazda Neumann János Digitális Könyvtár és Multimédia Központ Kht. munkatársai bemutatták, milyen eszközöket fejlesztettek a közösségi tartalomfejlesztés támogatására, milyen mértékben és értelemben lett jobb, szebb, okosabb és demokratikusabb az új NDA.

Csepeli György, az NDA alapítója szerint az NDA a "tudás új modellje", Kitzinger Dávid, a kht. igazgatója azt emelte ki, hogy már majd félmillió kereshető dokumentumot tartalmaz az adattár, amellyel - az állam csökkenő szerepvállalása következtében (is) - a különböző közösségek felé nyitnak. A nyílt forráskódú NDA rendszerekhez bárki további alkalmazásokat hozzáfejleszthet. Galambosi András, a szakmai projektigazgatója szerint: az "NDA 2.0" névre keresztelt legújabb változathoz a 3000 közintézmény közül mindössze 70 csatlakozott. "Ezért is kiemelkedően fontos a közösségi archívum-építés" - fogalmazott a szakember. Fontosabb újdonságok: az NDA szabadszavas keresőjét megújították, ellátták tag-böngészővel, új online tájékoztatást is bevezettek, illetve a kht. a nemzetközi csatornákon ellátja az NDA képviseletét. További új funkciók: Metamanager, MetaMan (a böngészőbe épített kis alkalmazás), Portlet (saját leíró adatok megjelenítése weboldalba illesztve), Címkefelhő (böngészést segítő kulcsszavak), Kereső (új és használata a korábbinál egyszerűbb).

Ismeretes, az NDA (Nemzeti Digitális Adattár) az interneten elérhető magyar nyelvű és magyar vonatkozású tartalmak leíró adatait (metaadatokat) gyűjti, rendszerezi és teszi kereshetővé. Az NDA tevékenysége a digitális tartalomkészítéssel foglalkozó partnerekkel, az "adatgazdákkal" való szoros együttműködésen, illetve a felhasználói közösség szolgálatán alapul. A magyar nyelvű online tartalmak minél szélesebb körű elérhetősége érdekében az NDA biztosítja az ehhez szükséges infrastruktúrát: egyfelől adatbázist épít a partnerintézmények elektronikus dokumentumait a leíró adatokból, másfelől szabadon hozzáférhető adatbázis-keresőt működtet.

A Prím kérdésére Galambosi elmondta: a komplikált fejlesztői eszközelérés miatt a hozzáfejlesztéseket végzőknek először érdemes az NDA-nál érdeklődni. Az NDA-n szerepeltetett közösségi adatokkal, képekkel, videókkal stb. kapcsolatos jogi felelősséget a felhasználó viseli.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09