Ősszel a parlament elé kerülhet az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény

MTI Sajtóadatbank, 2008. május 26. 09:00

Ősszel a kabinet, majd a parlament elé kerülhet az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény - mondta Baja Ferenc informatikai kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára csütörtökön, az idei, kilencedik Internethajón.

Az előterjesztés első változata elkészült, nyáron már a szakmai-társadalmi vitát is lefolytathatják - vázolta a tervezett menetrendet, annak szükségességét hangsúlyozva, hogy minden szereplő számára egyértelművé kell tenni, milyen garanciák védik és milyen kötelezettségei vannak.

Baja Ferenc megemlítette, a kormányzat felfogása szerint nem az informatikai ágazat szereplőit kell támogatni, hanem annak az elektronikus gazdaságnak a megteremtését, amely megbízásokat ad majd ezeknek a cégeknek; a terület egységes, az informatikai szempontokat messzemenően figyelembe vevő, konszenzuson alapuló szabályozását nevezte kívánatosnak.

A digitális írástudás fejlesztésével kapcsolatban megjegyezte, "nevelnünk kell a felhasználókat", akár az ügyfélkapuk bevezetésével, akár olyan oktatási együttműködésekkel, amelyekben civil szervezeteket vonnak be az informatikai ismeretek terjesztésébe.

Márfai Péter, az Országgyűlés informatikai albizottságának szocialista elnöke ezzel összefüggésben elmondta: a közeljövőben megalakul egy ötpárti támogatást élvező eseti bizottság is, azzal a céllal, hogy a civil szféra és a gazdasági szereplők bevonásával 2010-ig hárommillióra emelkedjen az elektronikus közszolgáltatásokat igénybe vevő állampolgárok száma.

Az önkormányzatoknak ebben jelentős lemaradást kell behozniuk - fejtette ki Jauernik István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára.

A távközlés, ezen belül az internet "a magyar gazdaság egészében még mindig egy oázis" - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, megjegyezve: e szolgáltatások árindexe évek óta csökken, valamint eltűnnek azok a szűk keresztmetszetek, amelyek korábban gátolták a szélessávú internet terjedését.

A térségbeli OECD-tagállamok közül a magyarországinál csak a cseh lakosságnak fér nagyobb hányada hozzá a világhálóhoz, az ottani közlések azonban tartalmaznak egy ötszázalékos, becslésen alapuló Wifi-felhasználói hányadot - mondta.

Eközben hazánkban a lakosság 14 százaléka netezik szélessávú eléréssel, míg az unió új tagállamaiban - Romániát és Bulgáriát nem számítva - 10,5 százalékos ez az arány - sorolta, a helyzetet úgy értékelve, hogy "a régióban a vezető szerepünket megtartottuk" az internet használatában.

Magyarországon a jogszabályok magas színvonalon biztosítják az elektronikus információszabadság követelményeit - mondta el Szabó Máté Dániel, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója -, olyannyira, hogy több nyugat-európai ország követi a magyar szabályozást.

Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója szerint Magyarország versenyképessége úgy növelhető, ha magát az államigazgatást is versenyképessé tesszük, ez pedig az elektronikus közigazgatás bevezetésével érhető el. Hozzátette: a jelenlegi gazdasági környezet nem kedvez a fejlődésnek, az adórendszer átalakítása nélkül nem fejlődik az ország.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05