Energiatakarékos Hitachi merevlemezek fogyasztói elektronikai eszközökbe
A 3,5” formátumú CinemaStar 5K500 maximálisan 500 GB kapacitást kínál és pihenő állásban 2,7-3,2 wattot fogyaszt, ami a hasonló eszközökének nagyjából a fele. Ehhez az winchesterhez a gyártó valamiért nem közölt aktív fogyasztási adatokat, ugyanakkor kiemelte, hogy ez az első olyan merevlemez, amely a cég „CoolSpin” motortervezési technológiája révén az átlagosnál csöndesebben üzemel, illetve kevesebb energiát igényel a lemeztányér felpörgetéséhez. Ezzel párhuzamosan csökken a hőleadás is, ami kisebb teljesítményű és így szintén halkabb hűtőventilátorok használatát teszi szükségessé, sőt mellőzésüket is lehetővé teszi.
A 2,5”, 120-350 GB-os CinemaStar C5K320 szintén kiemelkedően csöndesen üzemel, emellett pedig írás és olvasás közben 1,8; készenléti állapotban pedig 0,55 wattot fogyaszt. Ez 10-20 százalékkal marad alatta az átlagos 2,5” winchesterek energiaigényének. A két új Hitachi merevlemez júniustól lesz kapható, egyelőre ismeretlen árakon.
Kapcsolódó cikkek
- Tűzforró 10 terás Hitachi HDD-k
- Hitachi HDD 15 ezres fordulattal
- 2 terabájtos Hitachi winchester 7200 rpm-mel
- A Hitachi is beszáll az SSD-gyártásba
- Hitachi: hazai iroda; három új tárolórendszer
- Hitachi CinemaStar az újabb terabájtos meghajtó
- Háromtányéros terabájtos Hitachi merevlemez
- Hitachi 320GB-os, 7200rpm merevlemezes meghajtó noteszgépekhez
- A világ legnagyobb "vállalat-osztályú" merevlemezes meghajtója
- Harminc százalékkal gyorsabb Hitachi merevlemez
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bemutatja a core gamereket célzó legújabb gaming monitorját
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő-márkája – bemutatja az AOC GAMING CQ27G2S/BK modellt, egy 27 hüvelykes (68,6 cm) QHD ívelt gaming monitort, amely aprólékos tervezésével egyesíti a gaming világ legkeresettebb jellemzőit.
Húszezer laptopot szállít a Delta Systems az iskoláknak
Két ütemben, 10-10 ezer laptopot kapnak Budapest, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Somogy és Baranya vármegye diákjai mintegy 4 milliárd forint értékben. A Klebelsberg Központ nevében eljáró Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) húszezer darab notebook beszerzésével kapcsolatos feltételes közbeszerzés nyerteseként nevezte meg a cégcsoportot. Az informatikai eszközök öt vármegye tanulói és pedagógusai számára biztosítják a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit.
5 tipp a produktivitásért a Samsung Galaxy Tab S9 szériával
Az egyetemi évek mozgalmasak és élvezetesek, miközben rendkívül intenzív és feszített tempót diktálnak, különösen a vizsgaidőszakban. Kihívást jelenthet az állandó egyensúlyozás az egyetemi feladatok, a társas összejövetelek, hobbik, szakmai gyakorlat és akár a munka között. Az új Samsung Galaxy Tab S9 széria ötvözi a táblagépek könnyű hordozhatóságát és a laptopok erőteljes teljesítményét, így akkor is szárnyalhat a kreativitásod és dolgozhatsz iskolai projekteken, ha éppen úton vagy.
Megkezdte működését a Kyndryl Alapítvány a helyi közösségek fejlődéséért
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT-infrastruktúra-szolgáltatója szeptember 18-án elindította a Kyndryl Alapítványt. Az alapítvány olyan nonprofit szervezeteket támogat majd, amelyek kritikus társadalmi problémákra keresnek megoldásokat. A Kyndryl Alapítvány a vállalat globális vállalati jószolgálati programját terjeszti ki, és jelzi, hogy a Kyndryl elkötelezett a pozitív társadalmi szerepvállalás mellett, összhangban az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaival.
5G alapú kísérleti projekten dolgozik együtt a Vodafone és a Bosch
5G-re épülő autóipari megoldások tesztelésére állított fel projektcsapatot a Vodafone Magyarország és a magyarországi Robert Bosch Kft., hogy a többek között autóipari technológiák és szolgáltatások vezető beszállítójaként működő vállalat a járműfejlesztés, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén is hasznosítsa az 5G hozzáadott értékét. Az októberben induló, 8 hónapon át tartó kísérleti projekthez a Vodafone biztosítja az 5G priváthálózatot a Bosch Gyömrői úti telephelyén, a begyűjtött telemetrikai adatok pedig a jövőben megreformálhatják az autóipari validációs teszteket.