Tarifacsökkentéseket sürget az ERG

Kovács Attila, 2008. június 3. 18:18

Az európai mobiltelefon szolgáltatóknak sürgősen és jelentős mértékben csökkenteniük kell az SMS- és az adat-roaming tarifákat, jelentette ki Brüsszelben az ERG ülés nemzetközi sajtótájékoztatóján Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke, aki ebben az évben az európai szabályozók csoportjának (European Regulators Group - ERG) elnöke is. Mai bejelentését megelőzően az NHH elnöke Tóth László, az NHH nemzetközi és stratégiai igazgatója társaságában tegnap Budapesten hazai szakújságírókkal találkozott. Brüsszelben kijelentette: a 27 tagállam hírközlési hatóságait tömörítő ERG vilniuszi plenáris ülésén több jelentős kérdésben alakított ki közös álláspontot, majd a csoport több konkrét javaslatot tesz az Európai Bizottságnak.

Pataki Brüsszelben kiemelten foglalkozott a roaming, a mobil végződtetési díjak és a földrajzi piacok megállapításának kérdéseivel.

1 Roaming
Áttekintve a roamaing tarifák alakulását, az ERG megállapította, hogy bár a tavaly nyári szabályozás eredményeképpen a hang roaming tarifák 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az előírt szintre csökkentek, de a célokkal ellentétben a piacon nem alakult ki árverseny. A tarifák éppen a megállapított felső határ alatt vannak és nem jelent meg a fogyasztók igényeit kiszolgáló tarifa-innováció sem. A vizsgálat megmutatta: az SMS-tarifák a többszöri felszólítás ellenére sem csökkentek, s továbbra is a költségek többszörösére rúgnak, miként az extrém magas adat-roaming árak is, amelyek számlái sok esetben sokkolják a fogyasztókat. Az ERG azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy tartsa fenn a beszéd alapú roaming díjakra 2007-ben bevezetett szabályozást, és azt terjessze ki az SMS tarifákra is. Az ERG álláspontja szerint azonban az adat-roaming egy alapvetően új és még csak elterjedőben lévő szolgáltatás, a beavatkozásnak nagyon körültekintőnek kell lennie, hogy a szabályozás ne korlátozza a piac fejlődését. Ugyanakkor a fogyasztók érdeke megköveteli a tisztességes árazást, az átlátható tarifákat és a megfelelő számlázási egységek alkalmazását. Amennyiben az elvárásoknak a szolgáltatók továbbra sem felelnek meg, a szabályozóknak a fogyasztók érdekében közbe kell lépniük.

2. Mobil-végződtetési díjak
Az ERG megállapította, hogy a mobilszolgáltatók által alkalmazott végződtetési díjak az elmúlt négy évben a szabályozás hatására mintegy 40 százalékkal csökkentek az Unióban és mérséklődött az egyes országokban alkalmazott végződtetési díjak közötti különbség is. Az ERG szerint a csökkenés a következő három évben megismételhető lesz. Az ERG szerint nem kell radikális változtatás a szabályozásban, azt javasolják a Bizottságnak, hogy a szabályozás a jövőben is a hatékonyan működő szolgáltató költségeire épülő költségmodellen alapuljon, de maradjon kellően rugalmas és vegye figyelembe a lehető legjobb gyakorlatokat és a nemzeti sajátosságokat is. Magyarországon az NHH a 2004 elején még 33-39 Ft közötti végződtetési díjakat mára 20 Ft körüli, az EU átlag alatti szintre csökkentette. A hatóság 2006-os határozata szerint 2009 január elsejétől a három magyarországi mobilszolgáltató hálózatában a végződtetési díj egységegesen 16,84 Ft lesz percenként.  Ez azt jelenti, hogy a három magyar szolgáltató végződtetési díjai 2004 vége és 2009 eleje között átlagosan 50 százalékkal csökkennek.

3. Földrajzi piacok megállapítása

Az ERG szerint az egyes tagállamokon belül, a szabályozás földrajzi alapon (régiók, városok) történő differenciálása fontos lépés a további dereguláció és a mainál célzottabb, a regionális különbségeket jobban figyelembe vevő szabályozás felé. Az ERG úgy látja, a lépés egyértelműen erősítené a versenyt, és számos előnnyel járna az új szolgáltatások és szolgáltatók, valamint a fogyasztók számára is. Az ERG a most kialakított közös álláspontját konzultációra bocsátja.

A hazai sajtó képviselőivel Budapesten folytatott beszélgetésen Pataki további kérdésekről is szót ejtett. Ilyen például az újgenerációs hálózatok (NGN) témában induló konzultáció, illetve a frekvencia-szabályozásban (intézményes megvalósítás, "digital divident", felszabaduló frekvenciák használata) való együttműködés az ERG és az RSRG (Radio Spectrum  Regulatory Group) között. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09