Magyar cégek a EU-hoz fordulnak a 25 milliárdos szoftvertender miatt

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 4. 10:06

Panasszal fordul az Európai Bizottság versenypolitikai biztosához három magyar tulajdonban álló, nyílt szabványú szoftvertermékeket forgamazó vállalat egy 25 milliárdos szoftver közbeszerzés miatt.

Kürti László, az egyik cég, az Open SKM Agency Kft. ügyvezetője kedden az MTI-nek elmondta a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSzF) az idén január elején írt ki beszerzési eljárást szoftverekre, amelynek feltételei szerinte több ponton is sértik a szabad verseny elvét és így bebetonozza a Microsoft monopóliumát a magyar oktatásban és közigazgatásban használt szoftverek területén. A három cég - az Open SKM, a Multiráció Kft. és az ULX Nyílt Forráskódú Tanácsadó és Disztribúciós Kft. - konzorciumi formában kívánt indulni a központosított közbeszerzési eljárás alapján keretmegállapodás megkötésére irányuló pályázaton, de a műszaki dokumentáció részletes tanulmányozása során arra jutottak, hogy nem érdemes, mert kizárólag az amerikai Microsoft, a világ legnagyobb szoftvercégének termékei nyerhetnek.

"A szövegben 1631 alkalommal szerepel a Microsoft megnevezés, ami már önmagában is törvényellenes, mert egy ilyen pályázat nem nevesíthet terméket"
- mondta Kürti László. A társaságok álláspontja szerint a pályázat versenykorlátozó, mert gátolja az úgynevezett nyílt forráskódú szoftverek felhasználásának esélyegyelnlőségét az oktatásban és a közigazgatásban.

Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított, mert a pályázat szövegét nem találta összeegyeztethetőnek a hatályos közbeszerzési törvénnyel. A Közbeszerzési Döntőbíróság mint elsőfokú hatóság februárban helybenhagyta a kiírást. A GVH fellebbezett a határozat ellen. A Fővárosi Bíróság először május 19-re tűzte ki a tárgyalás napját, majd július 7-re halasztotta. A három cég szerint mindkét lépés jogellenes, mert a közbeszerzéssel kapcsolatos ügyek tárgyalását sürgősséggel, harminc napon belül meg kell kezdeni. Időközben kihirdették a pályázat győzteseit: Microsoft szoftvereket forgalmazó vállalatok nyerték el a megbízást, és a köz-, és felsőoktatásra vonatkozó első szerződéseket összesen 1,4 milliárd forint értékben már meg is kötötték - mondta Kürti László.

Kürti cége a botrányosnak ítélt pályázat ügyében nyílt levéllel fordult a köztársasági elnökhöz, a Fővárosi Bíróság eljárásával kapcsolatban pedig panaszt tett az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál. A panasz kivizsgálását a tanács a Fővárosi Bíróság vezetőjének hatáskörébe utalta, a köztársasági elnök hivatalából pedig mind a mai napig nem érkezett válasz - mondta Kürti László.

A három vállalkozás a kedden elküldött közös levélben arra kéri Neelie Kroes versenyügyi biztost, hogy indítson eljárást a KSzF januári pályázatával kapcsolatban. A társaságok azt tartanák kedvező eredménynek, ha a brüsszeli bizottság tagja új pályázat kiírását rendelné el, amelyen nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó vállalatok is a siker reményével indulhatnának.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09