Négy ország megtámadta a MS OOXML szabványosításáról szóló döntést

Milkovits Gábor, 2008. június 10. 21:05

Brazília, Dél-Afrika, India és Venezuela megfellebbezték azt a döntést, amellyel a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) érvényes szabványként fogadta el a Microsoft Office Open XML dokumentumformátumát.

A Microsoft először tavaly szeptember elején vitte az ISO elé az ügyet, akkor azonban a gyorsított eljárásban szükséges 66 helyett csupán 53 százalék igen szavazatot kapott, és a nemek is meghaladták a megengedett 25 százalékot. Végül március végén, a kevésbé szigorú szabályok alapján rendezett második szavazáson átment a specifikáció, azonban sokan akkor arról panaszkodtak, hogy az eljárást zavaros kapkodás jellemezte.

A négy ország illetékesei egyelőre nem indokolták a fellebbezés hátterét. A szoftveriparág szereplői, az internetes vállalatok és a civil szervezetek közül sokan ellenezték a Microsoft Office OOXML szabványosítását, mivel egyrészt nem látják biztosítottnak a szoftverplatform más fájlformátumokkal való együttműködését, másfelől pedig szerintük a lépés megkérdőjelezi a szabvány létjogosultságát, illetve értelmét. Létezik már ugyanis egy szabványosított fájlformátumokat tartalmazó irodai programcsomag, mégpedig a Sun által nyílt forráskódú alapokon kifejlesztett Open Office a maga ODF (Open Document Format) platformjával. Az ODF eleve úgy lett kialakítva, hogy mindenféle fájlt kezelni tudjon, köztük a Microsoft Office-hoz tartozókat is. A Microsoft saját állítása szerint a fejlesztés során számtalan változtatást eszközölt az OOXML-en azért, hogy az is együttműködjön más formátumokkal.

A mostani óvás azt jelenti, hogy az ISO végső zöld jelzésére várni kell majd mindaddig, amíg az ügyet kivizsgálják; ez a szervezet hivatalos közleménye szerint hónapokig is eltarthat. A tét nem kicsi; a szabványosítás továbbra is lehetőséget kínálhat a Microsoftnak a zsíros közületi és kormányzati megrendelések elnyerésére, amelyeket egyébként egyre többször visznek el nyílt forráskódú szoftverek. Neelie Kroes, az Európai Unió Versenyügyi Biztosa éppen a napokban szólította fel az Uniós szervezeteket arra, hogy a nyílt forráskódú szoftvertermékeket részesítsék előnyben más szoftverekkel szemben. Kroes beszédében nem nevezte ugyan meg a Microsoftot, azonban félreérthetetlen utalást tett a vállaltra, mint eddig az egyetlen olyan társaságra, amely nem tartotta be az EB versenyügyi határozatát.

Kulcsszavak: szabvány Microsoft

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09