A Konzervatórium a legnépszerűbb profi blog

forrás Prim Online, 2008. augusztus 29. 13:16

A HVG Goldenblog 2008 blogverseny eredménye szerint a Konzervatórium.blog.hu politikai és kulturális portál az ország legnépszerűbb blogja. A blog a verseny mainstream kategóriájában indult, mely az egész nyáron át tartó közönségszavazás keretében sikeresen aktivizálva törzsolvasói körét, több más profi szerkesztőséget utasítva maga mögé. Idén először voltak külön versenyben indítva az amatőr és profi, nagy olvasottsággal rendelkező portálok.

A blog alig egy éves megalakulása óta olyan közösségi műhelyként funkcionál, mely keretein belül vita tárgyává emel olyan kérdéseket, melyekről a nagy magyar nyilvánosság nem, vagy keveset beszél. A névválasztás a közösségi műhely megközelítés mellett nem titkolja a blog politikai identitását sem. Bár a több mint harminc publikáló szerző a politikai paletta számos sarkából érkezett, döntő többségében a konzervatív, neokonzervatív és libertárius politikai iskolák a meghatározóak. A blogközösség alapítóinak elsődleges célja túllépni a magyar közéletben uralkodó nyelvezeten és tematikán, és az egyébként aktuális politikai és közéleti kérdésekről őszintén, nyíltan és megértően véleményt formálni. A Konzervatórium célja, hogy a politikát, mint a közösségformálás legnemesebb eszközét erkölcsileg alátámassza. Ehhez meggyőződésük szerint a közösségekben jelen lévő mindig érvényes elvekhez, maximákhoz, erkölcsi irányvonalakhoz kell visszanyúlni. Fontosnak tartják a múlt örökségét, az organikusan kifejlődött társadalmi intézményeket és hagyományokat.

A blog a győzelem után közvetlenül nyilvánosságra hozta saját projektjét, a konzervatorium.hu portált, melyen a blogtól eltérően komolyabb hangvételű elemző cikkeket jelentet meg. „A Goldenblogon elért sikert megtisztelve vettük tudomásul. Nekünk a blogolás és a Konzervatórium csupán hobbitevékenység, ellentétben a mezőnyben szereplő többi versenytársunk többségével. Az elért eredményt elsődlegesen egy visszajelzésnek fogjuk fel, mely szerint van igény arra, amit csinálunk, illetve arra, ami a célunk, egy megértőbb és indulatoktól mentesebb közélet, mely komoly hangsúlyt fektet a hagyományaira, történelmi örökségére, nem szégyelli felvállalni azt” – hangsúlyozta Benei Péter, a Konzervatórium főszerkesztője. „Az új portál az olvasók és a véleményformálók igényeihez igazodik. Úgy éreztük, itt az ideje megkomolyodnunk.”

A Konzervatórium offline események szervezését, továbbá az eddig virtuálisan létező szerkesztőségének hivatalos szervezeti keretek közé terelését tűzte ki céljául a jövőre nézve.

 

www.konzervatorium.blog.hu

www.konzervatorium.hu

szerk@konzervatorium.hu

 

Kulcsszavak: blog média

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09