8 megapixeles videotelefon az LG-től

Kiss Ádám Zoltán, 2008. szeptember 4. 21:03

z LG-KC910-es nem csak 8 megapixeles érzékelőjével tűnik ki a kameratelefonok világából, valóban videotelefon, hiszen 5 fps-tól 120 fps-ig képes mozgóképeket rögzíteni, így lassított felvételt is.

A készülék bevallottan a többmilliós értékesítéseket produkáló LG Viewty utódja lesz. Az első dolog, ami feltűnik vele kapcsoltban az a végre megfelelő, 8 megás pixelszám. Ez önmagában ugyan még nem jelenti a képminőség drámai javulását, hiszen legalább ilyen fontos a pixelek mérete, vagy a színmélység. A mini Schneider-Kreuznach licenc optikáról ugyan csak a tesztfotók mondanak majd érdemlegeset, a Xeneon vaku és az akár ISO1600-as érzékenység, az arc-, mosoly-, pislogás-felismerés, illetve a  telefon képfeldolgozó processzora azonban jót sejtet. A telefon ugyanis állóképek mellett valódi videofunkcióval is bír, olyannyira, hogy a megszokott 24-25-30 másodpercenkénti képkocka rögzítése helyett gyorsított felvételre (5 fps) és lassított felvételre (120fps) is képes. A modern felépítést jelzi, hogy a mindössze 13,95 mm vastag telefon teljes, 3 inches WQVGA érintőképernyőt kapott. A divatos humáninterfész mellett a Wi-Fi sem maradhatott ki, a 3G HSDPA adatátvitel maximális sebessége pedig 72 Mbps is lehet. De találhatók itt további extrák is, mint az A-GPS navigáció, lejátszás terén pedig nem jelent problémát a DivX, vagy az Xvid állományok kezelése sem. Az LG-KC910-es  várhatóan októberben kerül az üzletekbe, egyelőre ismeretlen áron.


Kulcsszavak: LG mobiltelefon videó

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új okostelefon a Red Bull Mobile kínálatában

Az RBMK elnevezésű androidos készülék szeptember 2-tól már 1 forintért elérhető a Telenor üzleteiben, az új RBMK tulajdonosai is hozzáférést kapnak a Red Bullhoz tartozó zenei és sport tartalmakhoz.

2010. szeptember 2. 21:47

Zene- és videóletöltő-szolgáltatást indít a Sony

A Sony szolgáltatása számos internetcsatlakozással rendelkező eszközről, így a Vaio komputerekről, a Bravia tévékről, a Blu-ray lejátszókról, valamint a Sony Ericsson mobiltelefonokról is elérhető lesz, de csak a jövő évtől.

2010. szeptember 2. 08:23

Internetes televíziót tervez az Amazon

Internetes televízió létrehozásán munkálkodik állítólag az Amazon online áruház.

2010. szeptember 2. 08:05

Díjmentes iWiW-elérés T-Mobile-előfizetőknek

Szeptember elsejétől akciós kedvezményként a T-Mobile előfizetői díjmentesen érhetik el mobiltelefonjukról Magyarország legnagyobb közösségi portálját, az iWiW-et.

2010. szeptember 1. 11:04

A DT megkezdte a 4G mobil-infrastruktúra kiépítését

A Deutsche Telekom (DT) megkezdte a negyedik generációs mobiltelefon hálózati infrastruktúra kiépítését Németországban.

2010. augusztus 31. 08:48

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu