Az Intel már szállítja a kétmagos Atom CPU-kat

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 21. 09:04

Az augusztusi fejlesztői konferencián bejelentettekkel összhangban az Intel megkezdte kétmagos Atom processzorainak szállítását a számítógépgyártóknak.

Az 1,6 GHz-es Atom 330 magonként 512 KB 2-es szintű gyorsítótárral rendelkezik, a hozzá kifejlesztett alaplap pedig maximálisan 2 GB DDR2 memóriát tud felhasználni. Miközben az egymagos Atom N230 az eredeti célcsoportnak kiszemelt mobileszközök helyett egyelőre kifejezetten a mini-laptopokban aratott sikert, a piac alig várja a kétmagos verziót. Ez utóbbi felhasználása ugyanis nyilvánvaló teljesítménynövekedést jelent úgy, hogy eközben még mindig jóval alacsonyabb az ára és az energiafelhasználása, mint egy átlagos PC-processzornak. Az Atom 330 8 wattot fogyaszt, szemben egy átlagos Intel CPU 35 wattjával, hőleadása is ezzel arányos, a 40 dolláros nagykereskedelmi darabár pedig a legolcsóbb kétmagos Intel processzorrá teszi a piacon.

Az Intel szóvivője korábban azt közölte, hogy a fenti specifikációk alapján a kétmagos Atom nem netbook-okba való, azaz ezeknél komolyabb teljesítményű átlagos noteszgépekhez is ideális választás. Ennek ellenére több mint valószínű, hogy a mini-laptopok következő generációja Atom 330-alapú lesz. Az első, már hetek óta előrendelhető, kétmagos Atom lapkát tartalmazó rendszer egyébként egy otthoni szerver, amelyet a brit Tranquil PC forgalmaz.

Kulcsszavak: Intel processzor

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09