Az LG bemutatta az új Prada mobilt

Milkovits Gábor, 2008. október 13. 20:43

Az LG a korábbi bejelentésekkel összhangban bemutatta második generációs Prada mobiltelefonját, amely az érintőképernyő mellett kicsúsztatható teljes QWERTY billentyűzettel is el van látva.

A hivatalosan LG-KF900 névre hallgató telefonon az e-mailek és szöveges üzenetek írását, illetve a dokumentumok szerkesztését és a webböngészést is megkönnyítő billentyűzet mellett szintén fontos újítás a HSDPA mobil szélessávú kapcsolat, a 2 helyett 5 megapixeles, Schneider Kreuzach lencsés kamera, illetve a 3”, WQVGA 400 x 240 képpontos érintőképernyő. Az első verzión, azaz az LG KE850-en már megismert WiFi, Bluetooth 2.0 és USB 2.0 természetesen szintén tartozékok, továbbá van még rajta FM tuner, tv kimenet és médialejátszó szoftver is. Talán az egyetlen hiányzó okostelefonos funkció a GPS, ami ma már egyre elterjedtebb az ilyen jellegű mobilokon. A készülék a nagyobb európai piacokon, azaz az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban az LG ígérete szerint még az ősszel kapható lesz, előfizetés nélkül 600 euró körüli áron.

Az Apple iPhone-nal szinte egy időben, 2007 márciusában megjelent, érintőképernyős kezelőfelületű LG Prada készülékből idén szeptember végéig több mint egymillió példány fogyott. A luxustermékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Prada csoporttal együttműködve kifejlesztett telefon a világ egyik legkifinomultabb olyan mobilja lett, mely ötvözi a formatervezést és a csúcstechnológiát a megszokottól eltérő multimédiás élményekkel. A két cég éppen ezen a sikeren felbuzdulva döntött úgy, hogy folytatja a kooperációt, amelynek gyümölcse a most bemutatott Prada II LG LG-KF900.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új okostelefon a Red Bull Mobile kínálatában

Az RBMK elnevezésű androidos készülék szeptember 2-tól már 1 forintért elérhető a Telenor üzleteiben, az új RBMK tulajdonosai is hozzáférést kapnak a Red Bullhoz tartozó zenei és sport tartalmakhoz.

2010. szeptember 2. 21:47

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu