Az AC/DC-nek nem kell az iTunes - Koncert a Papp László Sportarénában

Milkovits Gábor, 2008. október 14. 09:30

A híres ausztrál banda úgy döntött, hogy nem forgalmazza az Apple iTunes-on vagy bármely más internetes zeneáruházban új, "Black Ice" című albumát.

Az AC/DC ehelyett marad a hagyományos fizikai CD-forgalmazásnál annak ellenére, hogy az ágazat évek óta visszaesőben van és a legális zeneforgalmazás növekedést produkáló médiuma az internet lett. Indoklásképpen Brian Johnson énekes azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a zenekar véleménye szerint az iTunes és társai megölik a zenét azzal, hogy a teljes albumok helyett az önálló zeneszámok letöltésére ösztönzik a fiatalokat. Johnson az internetes zeneletöltő oldalt egy „szörnyetegnek” nevezte, amely „aggodalommal tölti el”. Szerinte a pénzcsináláson kívül semmi nem ösztönzi az üzemeltetőket, azaz szó sincsen mondjuk a zene szeretetéről.

Az AC/DC persze könnyedén megteheti, hogy kihagyja a legígéretesebb értékesítési csatornát, hiszen eddig kiadott 14 albumukkal már így is éppen elég pénzt kerestek, ráadásul népes rajongótáboruk így is szavatolja a komoly bevételeket az új lemez eladásakor. Az albumot egyébként a Sony tulajdonában lévő Columbia Music adja ki és az AC/DC weboldalán teljes albumként, emellett pedig kizárólag fizikai lemezboltokban lesz kapható.

Az AC/DC március 23-án a Papp László Sportarénában lép fel a Black Ice című új lemezbemutató turnéjuk keretében - adta hírül a Hírszerző. Az AC/DC koncertjére szerdától kaphatók jegyek.

Kulcsszavak: iTunes

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05