Agytorna böngészéssel

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) kutatói mágneses rezonanciás készülékkel vizsgálták a kísérletben részt vevő emberek agyi aktivitását, miközben azok a világhálón böngésztek. "Azt láttuk, hogy azok, akiknek már volt internetes gyakorlata, nagyobb agyterületüket használták a keresések közben. Ez arra utal, hogy az internetes böngészés edzi az agyat, vagyis aktívan és egészségesen tartja" - mondta Gary Small, az UCLA öregedéssel foglalkozó szakértője.
Sok tanulmány jelezte már, hogy a rejtvényfejtéshez hasonló mentális tréningek hozzájárulnak az agyi funkciók megőrzéséhez, de kevés kutatás foglalkozott eddig a világháló hatásaival. Small szerint csoportjuk elsőként vizsgálta orvosi képalkotó berendezéssel az interneten való szörfözés közbeni agyműködést. Eredményüket az American Journal of Geriatric Psychiatry című szaklap legfrissebb számában közlik.
A kísérletben 24 önkéntes vett részt, akiknek életkora 55 és 76 év között volt. A vizsgálati alanyok felének volt internetes tapasztalata, felének nem, életkor, nem és képzettség tekintetében azonban nem különbözött a két csoport. Az egyik vizsgálatban olvastak a tesztalanyok, a másikban interneteztek. A kutatók megállapították, hogy olvasás közben csak agyuk úgynevezett vizuális kortexe aktiválódott, az a kérgi terület, amely az olvasásért, nyelvért felelős. Az internetes keresési feladat közben sokkal nagyobb aktivitást tapasztaltak, ám csak a már hozzáértők agyában.
Small úgy véli, hogy akiknek már nem idegen a világháló, azok az agyi aktivitás sokkal mélyebb szintjén foglalkoznak a keresési feladattal. "Van valami az internetes böngészésben, ami miatt addig megyünk el vele, ahol már kihívásnak számít" - magyarázza a kutató.
Az öregedő agyban lezajló sorvadás és a csökkent sejtaktivitás áldozatául eshetnek a korosodó emberek megismerő funkciói. Minden olyan aktivitás, mely működésben tartja az agyat, megőrizheti egészségét és a gondolkodási képességet. Az internetes keresés az egyik olyan új trükk lehet, melyet öregedve is érdemes megtanulni.
Kapcsolódó cikkek
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Egymillió régi kötet digitalizálására készül a Google Olaszországban
- Izrael digitalizálja kulturális és szellemi örökségét
- Vízálló hallókészülék vezetéknélküli telefon- és zenelejátszó-kapcsolattal
- Parkinson-kór, epilepszia, fertőző és szívbetegségek: több millió euró a magyar kutatóknak
- Biztonságos internetet ígérnek a tudósok
- WSF - Az internet kitágítja a tudománykommunikáció lehetőségeit
- Internet-elvonó nyílt az USA-ban
- Minden tizedik fiatal játékos függő
- Érintőképernyő vakoknak?
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Világcsúcs és két arany: tarolt a Széchenyi-egyetem csapata
A kontinens legnevesebb egyetemeit megelőzve az első helyen végzett a győri Széchenyi István Egyetem elektromos járművet fejlesztő hallgatói csapata, a SZEnergy Team Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén önvezető és városi kisautó kategóriában, az utóbbiban ráadásul saját tavalyi világcsúcsát megdöntve. Az eredmény egyszerre mutatja a győri intézményben folyó gyakorlatorientált képzések és a tehetséggondozás magas színvonalát.
A digitális oktatáshoz tervezett interaktív kijelzőmegoldásokat az LG
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy piacra dobja a CreateBoard elnevezésű, új, digitális oktatást segítő termékcsaládot. A 86TR3DK, a 75TR3DK, a 65TR3DK és 55TR3DK modellekből álló portfóliót a tantermekbe tervezte a vállalat: a CreateBoard kijelzők 40 pontos* multi-touch érintőképernyővel teszik teljessé az interaktív tanítás és tanulás élményét. Az eszközök ráadásul kényelmesen összekapcsolhatók különféle digitális oktatási alkalmazásokkal, miközben a távoli elérést egy könnyen kezelhető felhőalapú megoldás biztosítja.**
Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon, egyfajta interaktív vállalkozói marketplace. Az egyedülálló és ingyenes üzletfejlesztési platform, a Brillit, ezzel egy olyan digitális szolgáltatáskereső felületet hoz létre saját – már most is 4000 céget és vállalkozót tartalmazó adatbázisából –, ahol bárki, legyen az magánszemély vagy cég, könnyen rátalálhat az igényeinek megfelelő szolgáltatásra. Ezzel párhuzamosan az oldalra regisztráló szolgáltatók saját profiljuk kitöltésével erősíthetik online jelenlétüket, és ezáltal jelentősen támogathatják értékesítési törekvéseiket.
Pénz, de honnan? 2023 – Kkv-mentő támogatások
Meghosszabbították a Széchenyi Kártya Hitel Max+ programot!
Az agrárium már ősszel hozzájuthat az EU-pályázati forrásokhoz!
Májustól több mint tízezer kisvállalkozásnak csökken felére a rezsije!
Regionális roadshow Budapest és Pest Vármegye kkv-döntéshozóinak
A TP Vision és az FC Barcelona több évre szóló megállapodást kötött
A Philips TV, Philips Sound és AOC Audio termékeket tervező, gyártó és értékesítő TP Vision bejelentette, hogy új partneri megállapodást köt az FC Barcelonával, melynek értelmében a vállalat lesz a legendás futballcsapat televíziókért, kijelzőkért és audio eszközökért felelős kiemelt partnere. Az FC Barcelona vállalja a világvezető TP Vision TV- és audiotermék-kínálatának népszerűsítését, kiemelt figyelmet fordítva a vállalat saját fejlesztésű Ambilight TV technológiájára, mely a hagyományos tévénézést semmi máshoz nem fogható élménnyé varázsolja. Az Ambilight TV-vel minden más lesz!