Ötvenedik születésnapját ünnepli az LG

forrás Prim Online, 2008. október 28. 14:31

Ötven éves az 1958-ban alapított LG Electronics, amely mára a világ vezető elektronikai cégeinek egyikeivé vált a legújabb technológiai vívmányokat tartalmazó és elegáns formatervezéssel büszkélkedő termékei révén. Fél évszázad hosszú idő az üzleti életben, tanulságokat enged levonni, célokat megfogalmazni, és ezekhez mérten ünnepelni is. Az LG Electronics számára azért is ad különleges büszkeségre okot az ötvenedik születésnap, mert a vállalat egy olyan országból indult világméretű hódító útjára, ahol 1958-ban a gazdasági palettáról teljes egészében hiányzott az elektronika. Ezért is emlegetik sokan a ma már a világ elektronikai elitjébe tartozó LG ötven évét úgy is, mint Korea elektronikai történelmét.

1957-ben Koo In-Hwoi, az akkor még Goldstar név alatt működő vállalat alapítója és vezérigazgatója éjszakáit rádióhallgatással töltötte. A rádió akkoriban a civilizáció szimbóluma volt, a legfejlettebb eszköz, amely híreket hoz a világról, de Koreában abban az időben még nem létezett a gyártásához szükséges technológia és szaktudás. „Nekünk is lehetne rádiónk.” – hangzott el tőle egy nap az LG történelmének talán legfontosabb mondata, ami aztán 1959-ben életre hívta az első korai gyártmányú rádiót.

A vállalat nemcsak az első koreai rádiót készítette el, de elsőként használt hazai gyártású alkatrészeket is, és teremtette meg ezáltal egy év leforgása alatt végérvényesen a koreai elektronikát. A dél-koreai vállalat volt az ázsiai félsziget országaiból az első, amely külföldi leányvállalatot, általános K+F és dizájn központot létesített, illetve az első koreai szereplő, aki átlépte a 100 millió dolláros exportforgalmat, és aki ügyfélszolgálatot hozott létre. Ezeknek az innovatív ötleteknek köszönhetően az LG, Koreát az elektronikai iparban élen járó nemzetek közé emelte.

Az LG Electronics ezt követően először Korea vezető vállalatává lépett elő, ma pedig már 82 külföldi leányvállalattal működik, és 114 országban rendelkezik értékesítési egységgel. A jelentős világpiaci súly mellett a cég ugyanolyan büszkeséggel hirdeti, hogy elkötelezett a világ fenntarthatósága mellett, szociálisan felelős, és jól veszi a 21. század folyamatosan változó gazdasági környezet által támasztott akadályokat. A cég véleménye szerint a legfontosabb a vállalkozói kedv volt azon az úton, ami az LG-t mára a világ gazdaságának meghatározó szereplőjévé tette. Ezenkívül elengedhetetlen volt a munkatársak közötti harmónia, a magas színvonalú, értékteremtő K+F tevékenység, valamint az emberközpontú vezetés.

Az LG Electronics elsősorban négy üzleti területen játszik vezető szerepet

A szórakoztató-elektronikai iparban a vállalat leginkább a különféle házimozi rendszereivel, set-top boxokkal, laptopokkal és kézi számítógépekkel hallatott magáról A kategória legnépszerűbb termékei azonban az optikai tárolóegységek, amikből a világon az LG értékesíti a legtöbbet, ennek és a folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően az LG Digital Media Company forgalma 2008 harmadik negyedévére 1,039 milliárd USD-ra nőtt.
Mindeközben az LG arra is törekszik, hogy a háztartási elektronikai eszközök egészen új generációját alkossa meg úgy, hogy megálmodásukkor figyelembe veszi az egyes országok kulturális örökségét és a lakók életmintáját. Teszi ezt acélból, hogy csúcskategóriás és művészi formatervezésű termékei megkönnyítsék, és gazdagítsák a világ minden táján az otthon minden lakójának hétköznapjait. A törekvés meghozta eredményét: az LG ma világelső a légkondicionálók, a porszívók és a mikrohullámú sütők kategóriájában is. 2007-ben a légkondicionálók terén a vállalat elérte a legmagasabb értékesítési rekordot, 4,8 milliárd dollárt, köszönhetően a hazai és a külföldi piacokon való szereplésének. A Cyking (ciklon rendszerű) porszívók értékesítésből származó bevétele pedig a magas gyártási költség ellenére minden évben 100%-al növekszik, ami a piacon megszokott átlagos növekedés 2-3-szorosa.
A digitális kijelzők piacán a vállalat szintén világszínvonalú termékekkel van jelen, ami az LG nevével mára egybeforrt letisztult és elegáns formatervezésnek is köszönhető. A vállalat ezen a területen elsősorban a televíziós iparra fókuszáló technológiákkal alkotott forradalmit, így a különféle plazma és LCD tévékkel, valamint LCD monitorokkal. Ezen termékek iránti keresletnek köszönhetően a Digital Display Company forgalma 3,624 milliárd USD-ra ugrott 2008 harmadik negyedévére.
A nagyközönség mégis elsősorban a mobilkommunikációs termékeiről ismeri az LG-t, aki ezen a területen is elsősorban az eleganciát és a csúcskategóriás technológiát kínálja a fogyasztóknak. A vállalat büszke arra, hogy a Viewty, a PRADA, a Chocolate; a rozsdamentes acélból készült, videózásra alkalmas, 3G mobil, a Shine és a mobiltévés készülékek mind divattelefonokká váltak azáltal, hogy a felhasználók számára egyszerre jelentik kommunikációs- és személyiségük kifejezőeszközét. Elsősorban ezeknek a vezető telefonoknak köszönhető, hogy az LG Mobile Communications Company forgalma 3,589 milliárd USD volt 2008 harmadik negyedévében.
„Ahhoz, hogy megbolygassuk a világ elektronikai piacát, volt bátorságunk kitolni határainkat a fejlődő piacokon túlra, kikísérletezni új technológiákat, és ezáltal trendeket indítani. 2008 indulópont az LG következő ötven évéhez. A vállalat rövidtávú stratégiai céljai között szerepel, hogy 2010-re a világ első három elektronikai vállalatának egyike legyen, hosszútávon pedig világelsővé kíván válni, megőrizve az LG számára kiemelt jelentőséggel bíró fogyasztói elégedettséget.” – mondta az évforduló kapcsán Alan S. Song, az LG Electronics Magyar Kft. ügyvezető igazgatója.

Az LG fennállásának főbb mérföldkövei
1958: megalakul a Goldstar
1959: piacon az első koreai rádió
1977: megjelenik az első koreai színes tévé
1978: a vállalat exportforgalma átlépi a 100 millió amerikai dollárt
1980: megnyitja kapuit az első európai értékesítési pont
1984: az értékesítésből származó bevétel több mint 1 milliárd koreai won
1995: a vállalat neve LG Electronics-ra változik
1998: a világ első 60 inch-es plazma tévéjét az LG gyártja
1999: megalakul az LG.Philips LCD
2000: piacon a világ első internet hozzáférés biztosító hűtőszekrénye az LG-től
2002: az LG Holding Company alatt megalakul az LG Electronics (LGE) és az LG Electronics Investment (LGEI)
2007: a Black Label sorozat világsiker, megjelenik a „Prada Phone by LG”

Kulcsszavak: LG LG Electronics +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09