Tanulj szerepjáték közben vállalatirányítást!

Formabontó országos online tanulmányi verseny

forrás Prim Online, 2008. november 10. 13:35

Szakítva az egyetemek merev hagyományaival a Szegedi Tudományegyetem rendhagyó tanulmányi versenyt és nyílt napot szervez középiskolás tanulók részére. A Gazdaságtudományi Kar elektronikus oktatási rendszerén meghirdetett online tanulmányi verseny keretében a leendő közgazdászok egy rendkívül életszerű, mégis képzeletbeli világban – Moan és Ursia piacán – szerepjáték közben bizonyíthatják gazdasági és pénzügyi rátermettségüket.

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar CooSpace rendszerén meghirdetett országos tanulmányi versenyre a szervezők 2008. november 25-ig várják minden olyan középiskolás diák jelentkezését, aki játék közben szeretné kipróbálni egy vállalat irányítását.

A kétfordulós szerepjáték célja, hogy a versenyzők a megadott információk alapján életszerű döntéseket hozzanak, és minél nagyobb profitot szerezzenek. A frissen kinevezett vezérigazgatók feladata lesz, hogy a szükséges eszközök beszerzése után termékeket állítsanak elő, és azokat eladják a fantáziakontinensen található két ország, Moan és Ursia piacán. A játék során azonban az életben is felmerülő problémák nehezítik az előrejutást, melyek megoldása nagyfokú kreativitást és stratégiai gondolkodást igényel a diákoktól.

A legjobban teljesítő 28 „vállalatvezető” 2008. december 15-én a Gazdaságtudományi Kar nyílt napján mérkőzhet meg a fődíjért: egy értékes laptopért. Ugyanakkor a nyílt nap az online tanulmányi verseny eredményhirdetésén kívül más érdekes programot is kínál majd, hiszen a klasszikusnak számító kari bemutatkozáson túl nagy hangsúlyt kap az egyetemi élet és légkör bemutatása is. Így például a látogatóknak lehetősége lesz a hallgatókat és a HÖK tagjait is megkérdezni tanulmányi és „egyéb” tapasztalataikról és – rövid regisztrációt követően – bárki kipróbálhatja az elektronikus oktatási rendszer, a CooSpace működését, amit minden GTK-s hallgató használ.

„A rendhagyó verseny célja, hogy gyakorlatorientált képzési szemléletünket és az elektronikus oktatási rendszert a diákok játékos formában már a középiskolában is megismerjék. A nyílt nap ugyanakkor szakítva az eddigi hagyományokkal teljesen megnyitja új épületünk kapuit a középiskolásoknak, egy kis ízelítőt adva az egyetemista életből és a GTK-s életérzésből. Ennek szellemében lesznek szakspecifikus előadások, lehet menni a TO-ra felvételi ügyekben, lehet kérdezgetni felsőbb évfolyamosokat és bemutatkoznak a hallgatói szervezetek is” – hangsúlyozza Szakál Péter, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar hivatalvezetője.

 

Információ


Tanulmányi verseny: http://www.eco.u-szeged.hu/felvetelizoknek/tanulmanyi_verseny_2008.html
Regisztráció: http://www.coosp.etr.u-szeged.hu/portal/108829;GTK_tanulmanyi_verseny_regisztracio.page
Információ – nyílt nap: http://www.eco.u-szeged.hu/felvetelizoknek/nyilt_nap_2008.html,

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Neumann 120 kiállítás a Deák17 Galériában

Mit tenne Neumann János, ha egy időgép segítségével ma visszatérhetne a Földre? Mit gondolna a jelen kihívásairól? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Neumann Társaság diákalkotói pályázatára érkezett művekből rendezett kiállítás a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában. A Neumann 120 kiállítás ünnepélyes megnyitójára december 2-án 11 órakor kerül sor, a kiállítás pedig december 5-16. között díjmentesen látogatható.

2023. november 27. 10:07

Magyar energetikai startupokat is várnak a befektetői programba

Idén december 15-ig várja az EIT InnoEnergy az európai, köztük a magyar startupok, vállalkozók, innovátorok és kutatók tiszta energia fejlesztéseit, megoldásait a Hello CleanTech 2.0 programba, amelyek ennek a platformnak köszönhetően üzleti, technológiai és forrásszerzési támogatásban részesülhetnek.

2023. november 19. 12:05

Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

Az Év Honlapja pályázat, amely évről évre megmutatja a digitális világ legjobbjait, most egy izgalmas fordulatot vesz. Meghosszabbított nevezési határidővel 2023. december 15. éjfélig várjuk a jelentkezéseket! Ez azt jelenti, hogy több időt kapnak a legújabb, friss projektek befejezésére és benyújtására, ezáltal pedig lehetőség nyílik a kreatív ügynökségeknek és vállalatoknak arra, hogy az egész éves munkájuk termését mutassák be a közönségnek és a zsűrinek.

2023. október 16. 09:57

Mesterséges intelligenciával fejlesztő cégek pályázatát várja a Magyar Telekom

A hazai vállalatok nagy része gondolkodik vagy már aktívan fejleszt mesterséges intelligenciával, amely komoly előrelépést jelenthet, ugyanakkor egyik pillanatról a másikra felboríthatja az erőforrás- és kapacitástervezést. Számukra nyújt lehetőséget a Magyar Telekom októberben induló pályázata. Olyan cégek jelentkezését várják, akik már elindították a mesterséges intelligencia használatával összefüggő, vagy használatára irányuló fejlesztéseiket, és ehhez szeretnék bővíteni fejlesztői környezetüket, szerverinfrastruktúrájukat. A pályázat nyertesei egy éven keresztül térítésmentesen kapnak hosting szolgáltatás a Telekomtól a szerverkapacitásuk bővítéséhez. 

2023. október 10. 16:18

A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton

Immár 22. alkalommal indult útjára Magyarország legrangosabb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség Neked szól!

2023. október 5. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!

2023. december 5. 10:06

A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra

2023. november 30. 10:01

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27