Hallássérültek kommunikációját javító alkalmazás Pannon-adományból

Kovács Attila, 2008. december 15. 18:05

Ma a sajtó nyilvánossága előtt Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója adta át a cég 25 millió forintot kitevő adományát a Pannon a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete (HARKE) számára. Az adományt a HARKE nevében Mecsné Fullajtár Ildikó vette át. Közölte, hogy azt az Egyesült Államokban kifejlesztett Eclipse számítógépes alkalmazási szoftver honosításának befejezésére és öt beszédíró-gyorsíró oktatására fordítják, 2009 nyár végéig.

A beszédíró-gyorsíróval az élőbeszéddel azonos sebességű írásos tolmácsolás valósítható meg, ami a hallássérültek általános társadalmi integrációjában nyújthat nagy segítséget. A Pannon karácsonyi adománya egy már megkezdett, ám forráshiány miatt megszakított digitális (szoftver/hardver) technológia és szolgáltatás továbbfejlesztését, valamint azok működtetését teszi lehetővé.

„A Pannonnál fizikai környezetünk akadálymentesítésén túl szolgáltatásainkhoz, szakterületünkhöz kapcsolódva a kommunikáció akadálymentesítését is kiemelten fontosnak tartjuk. A HARKE támogatásával is erre szeretnénk a társadalom figyelmét felhívni” – mondta el Ove Fredheim. Hozzátette: "A Pannon hosszú évek óta elkötelezett a felelős működés mellett. Telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalat lévén többek között célunk az is, hogy szakértelmünkkel, innovatív technológiai megoldásainkkal hozzájáruljunk a hátrányos helyzetben élők fejlődéséhez."

A Prím kérdéseire adott válaszában Fredheim kifejtette: 2008. év legjelentősebb magyarországi mobiltávközlési sikerének a mobil szélessávú internetszolgáltatások kiteljesedését tartja; a vállalat a nemzetközi gazdasági válsággal összefüggésben nem kíván megválni egyetlen munkatársától sem; a Pannon várhatóan jövő év márciusában költözik Budaörsről a zöldmezős beruházással újonnan kialakított, korszerű törökbálinti telephelyére. 

A HARKE öt éve alakult meg, alapító tagjai sikeres hallássérültek. Fontosnak tartják a minőségi szolgáltatások fejlesztését. Az eddigi programok között a hallássérültek számára kommunikációjukat karbantartó tréningek, munkaerőpiaci reintegrációs képzések (például az IT-mentor projekt), tolmácsolási (orális-, jelnyelvi- és írótolmácsolás) szolgáltatások fejlesztése, felnőtt hallássérültek digitális írástudás oktatása jelnyelven szerepeltek.

Kulcsszavak: Pannon GSM egészségügy

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új okostelefon a Red Bull Mobile kínálatában

Az RBMK elnevezésű androidos készülék szeptember 2-tól már 1 forintért elérhető a Telenor üzleteiben, az új RBMK tulajdonosai is hozzáférést kapnak a Red Bullhoz tartozó zenei és sport tartalmakhoz.

2010. szeptember 2. 21:47

Zene- és videóletöltő-szolgáltatást indít a Sony

A Sony szolgáltatása számos internetcsatlakozással rendelkező eszközről, így a Vaio komputerekről, a Bravia tévékről, a Blu-ray lejátszókról, valamint a Sony Ericsson mobiltelefonokról is elérhető lesz, de csak a jövő évtől.

2010. szeptember 2. 08:23

Internetes televíziót tervez az Amazon

Internetes televízió létrehozásán munkálkodik állítólag az Amazon online áruház.

2010. szeptember 2. 08:05

Díjmentes iWiW-elérés T-Mobile-előfizetőknek

Szeptember elsejétől akciós kedvezményként a T-Mobile előfizetői díjmentesen érhetik el mobiltelefonjukról Magyarország legnagyobb közösségi portálját, az iWiW-et.

2010. szeptember 1. 11:04

A DT megkezdte a 4G mobil-infrastruktúra kiépítését

A Deutsche Telekom (DT) megkezdte a negyedik generációs mobiltelefon hálózati infrastruktúra kiépítését Németországban.

2010. augusztus 31. 08:48

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

2010. szeptember 1. 20:55

Búcsúzunk az ATI névtől

2010. augusztus 31. 16:25

Megelőző digitális csapásokat tervez a Pentagon

2010. augusztus 31. 08:30

A honlapod a holnapod! - idén is kiírták „Az Év Honlapja” pályázatot

2010. augusztus 30. 19:43

Az IE6 a világ legrosszabb böngészője

2010. augusztus 29. 16:13

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

2010. augusztus 28. 17:43

Játékkonzolt fejleszt a Lenovo "eBox" néven

2010. augusztus 28. 11:03

Visszatér a Commodore 64

2010. augusztus 26. 08:36

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. augusztus 24. 16:53
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu