Az elnököt és a marketingigazgatót is lecseréli a Dell

Milkovits Gábor, 2009. január 3. 09:34

A Dell különösebb indoklás nélkül személycseréket hajtott végre a cég elnöki és marketingigazgatói posztjain.

Mike Cannon, a vállalat eddigi globális tevékenységéért felelős elnöke és Mike Jarvis marketingigazgató egyaránt január 31-ével válnak meg a Delltől, ugyanakkor a kiadott hivatalos sajtóközlemény szerint tanácsadóként mindketten részt vesznek még egy ideig a cég életében. Cannon helyére Jeff Clarke, a vállalati kliens-üzletág vezetője kerül, megtartva korábbi beosztását is. Jarvist Erin Nelson, az eddigi európai, afrikai és közel-keleti marketingfőnök váltja a marketingigazgatói székben. A Dell hivatalosan semmivel sem indokolta a személycseréket.

A hír egyik érdekessége, hogy amikor Michael Dell 2007 elején visszatért a Dell vezérigazgatói székébe, egyik első lépése éppen az volt, hogy felvette Mike Cannont elnöknek. A HP után a második számú PC-gyártó az utóbbi két évben nagyszabású átszervezést hajtott végre, így például globális munkaerejének 13 százalékát elbocsátotta, ennek ellenére a cég papírjai közel 60 százalékot gyengültek az elmúlt egy évben.

Kulcsszavak: Dell CIO

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09