Palm Pre okostelefon a CES-en

Milkovits Gábor, 2009. január 10. 09:30

A Palm az előzetes hírekkel összhangban bemutatta a Las Vegas-i CES kiállításon új okostelefonját, a Pre-t, amelyen végre már a Linux-alapú új Palm OS II operációs rendszer fut.

A társaság tavaly még azt ígérte, hogy a szoftver, illetve az új készülékek 2008 szeptemberében látnak majd napvilágot, ám a korábban Nova kódnéven emlegetett operációs rendszer végül csak most, a CES-en debütált. A szoftver teljes mértékben támogatja az érintőképernyős vezérlést, ugyanakkor maga a készülék, a Treo hagyományaihoz híven, az érintőképernyő mellett kicsúsztatható teljes billentyűzettel is rendelkezik az e-mailezéshez. A Pre készülék 8 GB integrált memóriával, WiFi-vel, 3G hálózati kapcsolattal, GPS navigációval és Bluetooth 2.1 vezeték nélküli megoldással is rendelkezik.

Ami a forgalmazást illeti, a Palm először csak az amerikai premiert említette, amire valamikor az év első felében kerül sor és a Sprint mobilszolgáltató lesz az exkluzív partner. A későbbiekben azonban azt is bejelentették, hogy a GSM/WCDMA verzió ugyanekkor debütál majd Európában, amely egyébként amúgy is igen fontos piac, viszont a legutóbbi időkig szinte szűz terület volt a Palm számára.  A készüléknek és a szoftverplatformnak számtalan rivális platformmal kell majd versenyre kelnie, a Symbian-tól kezdve az Apple iPhone-on és a Windows Mobile-on át a RIM Blackberry-ig vagy a Google új Android megoldásáig.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09